Tenisz: Kyrgios a rotterdami torna helyett az NBA-gálára megy

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.10.20. 12:22
null
A rotterdamiak inkább biztosra mennek, nem ragaszkodtak Kyrgios játékához (Fotó: Reuters)
A botrányos viselkedéséért a napokban eltiltott ausztrál teniszező, Nick Kyrgios lemondta a szereplést a februári rotterdami tornán, mert helyette az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) All-Star-gáláján fog szerepelni.

A hírt Richard Krajicek, a hollandiai verseny igazgatója közölte szerda este. A sportvezetőként dolgozó korábbi kiváló játékos, wimbledoni bajnok elmondta, hogy szerették volna, ha a 21 éves ausztrál pályára lép náluk, ám végül úgy határoztak, nem gördítenek akadályt a szerződésük felbontása elé.

„Eredetileg azt akartuk, hogy tartsa magát a szerződéshez, de mindenki láthatta Sanghajban, hogy mi történik, ha fáradtan érkezik egy versenyre, s a játék nem jelent neki sokat. Nem szerettünk volna így járni, inkább engedtünk" – indokolt Krajicek, aki szerint Kyrgios a New Orleans-i NBA-gálán a hírességek meccsén fog kosarazni.

A világranglistán 14. Kyrgiosnak már korábban is voltak botrányos megnyilvánulásai, a múlt héten Sanghajban – néhány nappal tokiói tornagyőzelmét követően – aztán újra meghökkentően, sokak felháborodását kiváltva viselkedett.

A második fordulóban a német Misha Zverev ellen gyakorlatilag szabotálta meccsét, nem volt kedve teniszezni, és szinte semmilyen ellenállást nem fejtett ki. Egy alkalommal meg sem várta, hogy Zverev visszaüssön egy hanyagul „átpöttyintett" szervát, hanem elindult a széke felé. Egy szurkolóval azért veszett össze, mert az szóvá tette a „lazsálását".

A férfi versenyeket szervező ATP ezért 25 ezer dollárra bírságolta őt, s nyolc játékhétre, azaz január 15-ig eltiltotta. A 2017-es esztendő első Grand Slam-viadala, az Australian Open éppen másnap rajtol majd. Ugyanakkor az eltiltás három hétre mérséklődik, amennyiben Kyrgios sportpszichológiai kezelésnek veti alá magát vagy részt vesz az ATP hasonló jellegű foglalkozásán.

A fiatal teniszező hétfőn közleményben kért elnézést sanghaji viselkedéséért, és elfogadta, hogy szakember foglalkozzon vele.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik