Tenisz: Monfils nem hibázott, Mathieu kiesett Metzben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.19. 22:45
A Metzben zajló férfi tenisztorna negyeddöntőjében a 2. helyen kiemelt Gaël Monfils két szettben legyőzte a hetedikként rangsorolt lengyel Jerzy Janowiczot, így bejutott a négy közé, ahol az ellenfele a hazai Paul-Henri Mathieu-t szetthátrányból megverő portugál Joao Sousa lesz.

A nyolcadik helyen kiemelt belga David Goffin szetthátrányból fordítva legyőzte a favorit francia Jo-Wilfried Tsongát. David Goffin szetthátrányból fordítva legyőzte a favorit francia Jo-Wilfried Tsongát.

Goffin július óta nagyszerű formának örvend, hiszen azóta 32 nem selejtező mérkőzéséből (30 főtáblás, ebből 15 Challenger, 2 Davis-kupa) a 30.-at nyerte meg.

Pedig nem indult jól a meccs a 23 éves belga játékos számára, hiszen 1:1-et követően sorozatban öt játékot bukott el. A második felvonásban 5:4-es előnyénél nem élt szettlabdájával, a rövidítésben pedig 4–1-ről visszaengedte Tsongát, de végül így is behúzta a játszmát.

A harmadik felvonásban egyből brékhátrányba került, de rögvest visszavette elveszített adogatását, 5:5-nél pedig a harmadik fogadóesélyével karnyújtásnyira került a bravúrtól – és 6:5-nél ki is szerválta a meccset. Goffin ellenfele a következő körben a német Jan-Lennard Struff lesz, aki ellen 5:0-s hátrányban vállsérülés miatt feladta a mérkőzést honfitársa, a 3. helyen kiemelt német Philipp Kohlschreiber.

A kantoni női viadalon már kialakult a finálé párosítása, miután az elődöntőben a román Monica Niculescu két sima szettben legyőzte a hazai Vang Ja-fant, míg a másodikként rangsorolt francia Alizé Cornet egy könnyebb és egy szorosabb felvonásban múlta felül a svájci Bacsinszky Tímeát.

Niculescu negyedik WTA-döntőjére készül, eddig egyszer nyert (tavaly Olga Pucskova ellen) és kétszer kapott ki (Viktorija Azarenkával és Venus Williamsszel szemben maradt alul), míg Cornet eddigi nyolc fináléjából négyet húzott be.

ATP 250-ES TORNA, METZ (410 200 euró, kemény pálya)
EGYES, NEGYEDDÖNTŐ

Sousa (portugál, 6.)–Mathieu (francia) 3:6, 6:3, 7:6
Monfils (francia, 2.)–Janowicz (lengyel, 7.) 6:3, 6:4
KORÁBBAN KÖZÖLT EREDMÉNY
Struff (német)–Kohlschreiber (német, 3.) 5:0-nál Kohlschreiber feladta
Goffin (belga, 8.)–Tsonga (francia, 1.) 1:6, 7:6, 7:5
AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Goffin (belga, 8.)–Struff (német)
Sousa (portugál, 6.)–Monfils (francia, 2.)

WTA-TORNA, KANTON (500 000 dollár, kemény pálya)
EGYES, ELŐDÖNTŐ

Niculescu (román)–Vang Ja-fan (kínai) 6:0, 6:2
Cornet (francia, 2.)–Bacsinszky (svájci) 6:1, 7:6
A DÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Niculescu (román)–Cornet (francia, 2.)






Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik