Tenisz: kiesett Thiem, valamint a gstaadi első kiemelt is

MTI, K. Zs.MTI, K. Zs.
Vágólapra másolva!
2019.07.26. 18:59
null
Andrej Rubljov (képünkön) nagyot harcolva győzte le Dominic Thiemet (Fotó: AFP)
A negyeddöntőben búcsúzott az első helyen kiemelt Dominic Thiem az 1.85 millió euró (603 millió forint) összdíjazású hamburgi salakpályás férfi tenisztornától, és ugyancsak a legjobb nyolc között esett ki a gstaadi torna első kiemeltje, Roberto Bautista-Agut.

 

HAMBURG. Az idén és tavaly is Roland Garros-döntős osztrák Dominic Thiemet az orosz Andrej Rubljov búcsúztatta két, egyaránt rövidítéssel záruló játszmában. Thiem a nyolcaddöntőben Fucsovics Mártont győzte le.

A másodikként rangsorolt, hazai közönség előtt versenyző Alexander Zverev ugyanakkor nyert: a hamburgi születésű játékos – aki ma (pénteken) szüntette meg az együttműködést edzőjével, az amerikai Ivan Lendllel – szetthátrányból fordítva győzte le a szerb Filip Krajinovicsot.

ATP 500-AS TORNA, HAMBURG (1 855 490 euró, salak)
Negyeddöntő

Rubljov (orosz)–Thiem (osztrák, 1.) 7:6 (7–3), 7:6 (7–5)
A. Zverev (német, 2.)–Krajinovics (szerb) 2:6, 7:5, 6:2
Baszilasvili (grúz, 4.)–Chardy (francia) 6:2, 6:3
Carreno Busta (spanyol)–Fognini (olasz, 3.) 3:6, 6:2, 7:6 (7–4)
Az elődöntőben: Rubljov–Carreno Busta, Baszilasvili–A. Zverev

 

GSTAAD. A pénteki negyeddöntőben búcsúzott az első helyen kiemelt Roberto Bautista-Agut a svájci Gstaadban zajló 586 ezer euró (190 millió forint) összdíjazású salakpályás férfi tenisztornán. A spanyol játékost az ötödikként rangsorolt portugál Joao Sousa győzte le három szettben.

A tervezett négyből csak három negyeddöntőt tudtak lejátszani: a Gstaadra zúduló eső miatt az olasz Thomas Fabbiano és a német Cedrik-Marcel Stebe összecsapását szombatra kellett halasztaniuk a szervezőknek.

ATP 250-ES TORNA, GSTAAD (586 140 euró, salak)
Negyeddöntő

Sousa (portugál, 5.)–Bautista-Agut (spanyol, 1.) 4:6, 6:3, 7:5
Andújar (spanyol, 7.)–Lajovics (szerb, 3.) 7:6 (7–4), 6:4
Ramos-Vinolas (spanyol)–Carballés Baena (spanyol, 6.) 6:2, 6:1
Szombaton játsszák
Fabbiano (olasz)–Stebe (német)

 

ATLANTA. Bernard Tomic feladta a honfitársa, a harmadikként rangsorolt ausztrál Alex De Minaur elleni negyeddöntőt a 777 ezer dollár (225 millió forint) összdíjazású kemény pályás férfi tenisztornán. Tomic a második szett közepén jelezte, hogy nem tudja folytatni a játékot, így De Minaur jutott először az elődöntőbe.

Ugyancsak a négy közé került a hazai közönség előtt szereplő Reilly Opelka is: a 211 centiméter magas játékos 23 ászt szerválva győzte le két szoros játszmában a brit Daniel Evanst.

ATP 250-ES TORNA, ATLANTA (777 385 dollár, kemény pálya)
Negyeddöntő

De Minaur (ausztrál, 3.)–Tomic (ausztrál) 6:2, 3:0-nál Tomic feladta
Opelka (amerikai)–D. Evans (brit) 7:6 (7–3), 7:5

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik