Tenisz: Györe elődöntős; Jarry elintézte Thiemet is

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.27. 18:25
Györe László a végletekig kiélezett mérkőzésen legyőzte a horvát Viktor Galovicot, ezzel bejutott a Gstaadban zajló salakpályás tenisztorna elődöntőjébe. Hamburgban Nicolás Jarry kiejtette Dominic Thiemet.

Györe a nyolcaddöntőben a harmadik kiemelt Borna Coricot búcsúztatta, a negyeddöntőben pedig a szintén horvát, szerencsés vesztesként főtáblára kerülő Galovic várt rá. Aki behúzta az első szettet, a harmadik játszma rövidítésében pedig 5–1-re vezetett már. Ezt követően azonban Györe sorozatban hat labdamenetet nyert meg, így ő jutott be a legjobb négy közé.

A 23 éves zentai játékos a döntőbe jutásért a spanyol Roberto Bautistával küzd majd meg.

A hamburgi tornán már elődöntős Nicolás Jarry. A világranglista 69. helyén álló, 22 esztendős, 198 cm magas chilei 7:6, 7:6-ra verte meg a rangsorban nyolcadik Dominic Thiemet, ráadásul az osztrák kedvenc borításán, salakon. Jarry az első tie-breaket 2–5-ről fordította meg 7–5-re, a másodikat 3–6-ról 9–7-re.

ATP 250-ES TORNA, GSTAAD (501 345 euró, salak)
NEGYEDDÖNTŐ

Györe (szerbiai)–Galovic (horvát) 6:7 (5–7), 6:3, 7:6 (7–5)
Zopp (észt)–Bagnis (argentin) 3:6, 6:4, 6:3
Berrettini (olasz)–López (spanyol, 8.) 6:4, 6:3
Bautista (spanyol, 2.)–Daniel (japán) 7:5, 6:1

ATP 500-AS TORNA, HAMBURG (1 619 935 euró, salak)
NEGYEDDÖNTŐ

Jarry (chilei)–Thiem (osztrák, 1.) 7:6 (7–5), 7:6 (9–7)
L. Mayer (argentin)–Schwartzman (argentin) 6:3, 4:6, 6:3
Kovalík (szlovák)–Monteiro (brazil) 3:6, 6:3, 6:2
Baszilasvili (grúz)–Carreno (spanyol, 3.) 7:6 (7–3), 6:4

WTA-TORNA, MOSZKVA (750 000 dollár, salak)
NEGYEDDÖNTŐ

Danilovics (szerb)–Görges (német, 1.) 6:3, 6:3
Szasznovics (fehérorosz, 5.)–Sevastova (lett, 3.) játék nélkül
Potapova (orosz)–Ivahnyenko (orosz) 1:6, 6:3, 6:2
Zidansek (szlovén)–Siegemund (német) 6:3, 6:4

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik