Tenisz: Fucsovics nem jutott be a budapesti döntőbe

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.10. 18:52
null
Az elődöntő jelentette a végállomást Fucsovics Mártonnak (Fotó: Török Attila)
Fucsovics Márton nem jutott be a budapesti férfi tenisztorna döntőjébe, mivel az elődöntőben két szettben kikapott a spanyol színekben versenyző Nicola Kuhntól.

 

A világranglista 237. helyén álló, 17 éves spanyol kezdte a meccset, a simán megnyert első adogatása után 1:1-nél picit megremegett ugyan, de hozta ezt a gémet is, majd 3:2-es előnyénél brékelte Fucsovicsot. A magyar játékos 5:2-es hátrányánál egy szettlabdát még hárított, fogadóként viszont már nem jött össze (3:6).

Fucsovics a második felvonásban 2:1-es vezetésénél bréklabdához jutott, ezzel azonban nem tudott élni. Innentől mind a ketten simán hozták adogatásukat, így rövidítés jöhetett. Ebben Kuhn lépett el először 4–2-re, s bár innen Fucsovics 5–4-re fordított, a következő fordulat a spanyol győzelmét jelentette (6:7, 5–7).

Az egyetlen bréket hozó meccset megnyerő Kuhn ellenfele a Milojevics (szerb, 8.)–Pospisil (kanadai, 2.) csata győztese lesz a döntőben.

ATP-CHALLENGERTORNA, BOK-CSARNOK (64 000 euró, kemény pálya)
ELŐDÖNTŐ
Kuhn (spanyol)–Fucsovics (magyar, 1.) 6:3, 7:6
Milojevics (szerb, 8.)–Pospisil (kanadai, 2.) később

ATP 250-ES TORNA, SZÓFIA (561 345 euró, kemény pálya)
ELŐDÖNTŐ
Basic (bosnyák)–Wawrinka (svájci, 1.) 7:6 (8–6), 6:4
Copil (román)–Kovalík (szlovák) 6:4, 6:2
A DÖNTŐBEN
Basic (bosnyák)–Copil (román)

ATP 250-ES TORNA, MONTPELLIER (561 345 euró, kemény pálya)
ELŐDÖNTŐ
Gasquet (francia, 5.)–Goffin (belga, 1.) 6:4, 0:6, 6:3
Pouille (francia, 2.)–Tsonga (francia, 3.) 1:6, 5:5-nél Tsonga feladta
A DÖNTŐBEN
Gasquet (francia, 5.)–Pouille (francia, 2.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik