Tenisz: Fucsovics nagyot küzdve a negyeddöntőben búcsúzott

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2018.10.26. 16:34
null
Fucsovics Márton hullámzó teljesítménye kevés volt a győzelemhez (Fotó: AFP)
A bécsi férfi tenisztorna negyeddöntőjében a világranglista 40. helyén álló Fucsovics Márton három szettben, 4:6, 7:6, 7:6-ra kikapott a kazah Mihail Kukuskintól.

 

„Márton ellen ismét be kell bizonyítanom, hogy jó formában vagyok, ami nem lesz egyszerű. Két challengertornán legyőztem őt, de az néhány éve volt, ő pedig teljesen más játékos lett. Rengeteget fejlődött, úgyhogy ha holnap kimegyek a pályára, biztos vagyok benne, hogy az utolsó pontig keményen kell majd küzdenem”vezette fel a pénteki összecsapást Mihail Kukuskin.

A világranglista 71. helyén álló kazah teniszező ennek szellemében kezdte a negyeddöntőt, az első gémet semmire hozta, majd Fucsovics adogatójátékában is elhúzott 30:0-ra, legmagasabban jegyzett férfi teniszezőnk azonban fordított, s ez akkora lendületet adott neki, hogy három játékkal később brékelni tudott, amit megőrzött a játszma végéig (4:6).

A második szettben három lehetősége is volt a brékre Fucsovicsnak, ezekkel viszont nem tudott élni, a rövidítésben pedig Kukuskin remekelt, így jöhetett a döntő játszma (4:6, 7:6).

Aminek az elején a kazah kíméletlenül lecsapott az első lehetőségre, brékelőnybe került. Kellemetlen stílusa az addigiaknál is több nehézséget okozott az egyre jobban fáradó Fucsovicsnak, akinek a legnagyobb esélye 4:3-as Kukuskin-vezetésnél jött el: bár az első két bréklabdáját még nem tudta kihasználni, a harmadiknál a kazah rontott.

A folytatásban egyik fél sem hibázott – illetve nem kockáztatott sokat –, így ismét rövidítés döntött, amit Kukuskin bírt jobban idegekkel, vagyis Fucsovics számára a negyeddöntő jelentette a végállomást (4:6, 7:6, 7:6).

„Szerintem a leghosszabb háromszettes mérkőzésemet játszottam, mindenemet ott hagytam a pályán, küzdöttem a végsőkig. Volt, hogy nekem állt a meccs, az első két szettben én játszottam jobban, aztán a harmadikban Kukuskin – értékelte a történteket az MTI-nek Fucsovics Márton. Ő végig fantasztikusan teniszezett, egyetlen ingyenpontot sem adott, minden labdáért meg kellett küzdenem. Mindezt úgy, hogy a selejtezőből jött, szóval le a kalappal előtte. Jól játszottam, jól szerváltam, de ezen a szinten már ilyen mérkőzések vannak."

A világranglista 40. helyezettje elmondta, nehéz Kukuskin ellen nyerő taktikát kidolgozni, mert nagyon stabil, a fonákja lapos és kellemetlen, a tenyerese pedig agresszív, ráadásul még gyors játékos is.

„A második szett végén ő ugyanazon a szinten játszott, sőt még rá is tett egy lapáttal, és egyáltalán nem rontott a rövidítésben. Én próbáltam befejezni a meccset, nyerőket ütni, ilyenkor benne van a pakliban, hogy becsúszik egy-két hiba" – jelentette ki a nyíregyházi teniszező, majd rátért arra, hogy némi vigaszt jelent az, hogy legalább sikerült megvédenie a tavaly Bázelben szerzett ranglistapontjait.

„Persze, szerettem volna az elődöntőbe jutni, de remélem, még sok alkalmam lesz rá. Jön a következő verseny a jövő héten Párizsban, úgyhogy fel a fejjel, és előrenézek. Ha ott nyerek egy-két mérkőzést, akkor a negyvenben is végezhetek az év végi ranglistán. Párizsban még selejtezőt sem játszottam soha, most pedig főtáblás leszek, úgyhogy biztosan pozitív élmény lesz" – tette hozzá.

ATP 500-AS TORNA, BÉCS (2 788 570 euró, kemény pálya)
EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
Kukuskin (kazah)–Fucsovics (magyar) 4:6, 7:6 (7–2), 7:6 (7–4)
Nisikori (japán, 5.)–Thiem (osztrák, 1.) 6:3, 6:1
Anderson (dél-afrikai, 2.)–Coric (horvát, 6.) 7:6 (7-2), 1:2-nél Coric feladta
Verdasco (spanyol)–Monfils (francia) 6:4, 2:1-nél Monfils feladta

ATP 500-AS TORNA, BÁZEL (2 442 740 euró, kemény pálya)
NEGYEDDÖNTŐ

Federer (svájci, 1.)–Simon (francia) 7:6 (7–1), 4:6, 6:4
A. Zverev (német, 2.)–Bautista (spanyol, 8.) 7:5, 6:3
Copil (román)–Fritz (amerikai) 7:6 (8–6), 7:5
Medvegyev (orosz, 7.)–Cicipasz (görög, 4.) 6:4, 3:6, 6:3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik