Tenisz: Fucsovics Márton megnyerte az angliai tornát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.25. 13:29
null
Fucsovics Márton angliai tornát nyert meg (Fotó: AFP, archív)
Fucsovics Márton az Ilkleyben zajló füves pályás tenisztorna döntőjében az ausztrál Alex Bolttal játszott, akit 6:1, 6:4-re múlt felül, s megnyerte a 127 ezer euró összdíjazású viadalt. Sikere egyben azt is jelentette, hogy a wimbledoni tornára szabadkártyát kapott.

Fucsovics Márton profi pályafutása tizenegyedik döntőjét játszotta Ikleyben, az eddigi tízből hármat nyert meg, legutóbb három hete Vicenzában ünnepelhetett tornagyőzelmet. Az angliai viadal fináléjában a kvalifikációból induló ausztrál Alex Bolt ellen remekül kezdett, már 5:0-ra vezetett, amikor ellenfele megszerezte az első játékát, így az első szettet könnyedén nyerte meg 6:1-re Fucsovics.

A magyar teniszező az első játszmában 89 százalékban ütötte be az első szerváit és öt ász is szerepelt a neve mellett. A második szettre az ausztrál összekapta magát, Marci azonban 4:3-nál brékelt, és két pontra került a tornagyőzelemtől. Ekkor Bolt visszavette a szerváját, de előnyt ebből nem sikerült kovácsolnia, miután Fucsovics ismét brékelt.

Fucsovics 5:4-nél adogathatott a végső győzelemért, de hiába volt három meccslabdája, egyiket sem tudta kihasználni, sőt a világranglista 438. helyén álló Bolt jutott bréklabdához. Ezt Marci hárította, majd újra meccslabdája volt, de megint kihasználatlan maradt. A harmadik lehetőséget már nem szalasztotta el: miután Bolt hosszúra ütötte a labdát, nagy kiáltás közepette elterült a füvön, így ünnepelve a tornagyőzelmet érő 6:1, 6:4-es diadalt.

A DÖNTŐ ÖSSZEFOGLALÓJA

Fucsovicsnak a 2010-ben egyéniben elért junior wimbledoni címe után ez volt az első füves pályán aratott győzelme. A torna előtt a 136. helyen állt a világranglistán, hétfőtől várhatóan a 107. helyet foglalja el – ez eddigi pályafutása messze legjobb helyezése.

A tornagyőzelem után Fucsovics Márton megkapta a szabadkártyát Wimbledonra.

„Igen, ott leszek a wimbledoni főtáblán – mondta nagy örömmel a világranglistán hétfőtől 107. helyezett teniszező, Fucsovics Márton a Facebook-oldalán. – Már napok óta tudtam erről az opcióról, de nem akartam nagydobra verni. Nem véletlen, hogy a végén elterültem a földön, egyrészt nagy volt a tét, másrészt így szokták csinálni a nagyok is, nem...? Életem legrangosabb trófeáját szereztem meg, nem baj, hogy jöhet egy kis pihenő, és nem kell már kedden pályára lépnem Roehamptomban, a selejtezők helyszínén. Így Wimbledonban készülhetek majd, remélhetőleg remek teniszezőkkel.”


ATP-CHALLENGER TORNA, ILKLEY (127 000 euró, fű)
DÖNTŐ
Fucsovics–Bolt (ausztrál) 6:1, 6:4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik