Tenisz: Federer több mint három év után verte meg Del Potrót

Vágólapra másolva!
2017.03.27. 22:50
A svájci Roger Federer két játszmában (6:3, 6:4) megverte az argentin Juan Martín del Potrót a miami kemény pályás férfi tenisztorna harmadik fordulójában, ezzel bejutott a nyolcaddöntőbe, amelyben a spanyol Roberto Bautista vár rá.

Federer és Del Potro legutóbb a 2013-as ATP-vb-n találkozott egymással, amikor a svájci a csoportküzdelmek során szetthátrányból felállva legyőzte argentin ellenfelét. Az elmúlt három évben egyszer sem csaptak össze, Miamiban azonban egy ágra kerültek.

BABOS PÁROSBAN IS KIESETT

A Babos Tímea, Anasztaszija Pavljucsenkova duó kiesett a női tenisztorna páros versenyének nyolcaddöntőjében.

A viadal honlapja szerint a magyar, orosz kettős a 6:1-re hozott nyitó játszma után döntő rövidítésben, 1 óra 2 perc alatt kapott ki a harmadik helyen kiemelt Sania Mirza, Barbora Strycová indiai, cseh duótól.

Babos egyesben a második fordulóban búcsúzott.

(MTI)

Az első játszmában a svájci az ötödik bréklabdáját kihasználva 4:3-nál elvette Del Potro adogatását, aki azonnal visszavehette volna elveszített szervagémjét, erre négy lehetősége is volt, de végül a svájci kiszerválta a szettet (6:3).

A második játszmában szintén egy brék döntött, Federer 2:2-nél került lépéselőnybe, innen pedig már nem engedte ki a kezéből a meccset (6:4) – bár 4:3-nál hárítania kellett egy bréklabdát.

A 35 esztendős svájci 16–5-re módosította a Del Potro elleni mérlegét, az idén pedig a hetedik meccsét is megnyerte, amelyen korábbi Grand Slam-döntőssel játszott. (Nadalt és Wawrinkát kétszer-kétszer, Berdychet, Nisikorit és Del Potrót egyszer-egyszer verte meg.)

A miami tornát korábban kétszer, 2005-ben és 2006-ban megnyerő Federer a legjobb tizenhat között a spanyol Roberto Bautisátval találkozik. Ugyanezen az ágon a nyolcaddöntőben a cseh Tomás Berdych és a francia Adrian Mannarino is összecsap.

A nőknél a világelső német Angelique Kerber alig több mint egy óra alatt elintézte a japán Ozaki Riszát.

ATP 1000-ES TORNA, MIAMI (7 913 405 dollár, kemény pálya)
EGYES, 3. FORDULÓ (FELSŐ ÁG)
Wawrinka (svájci, 1.)–Dzsaziri (tunéziai) 6:3, 6:4
A. Zverev (német, 16.)–Isner (amerikai, 18.) 6:7 (5–7), 7:6 (9–7), 7:6 (7–5)
Kyrgios (ausztrál, 12.)–Karlovic (horvát, 17.) 6:4, 6:7, 7:6
Goffin (belga, 8.)–Schwartzman (argentin) 4:6, 6:3, 7:5
Federer (svájci, 4.)–Del Potro (argentin, 29.) 6:3, 6:4
Bautista (spanyol, 14.)–Querrey (amerikai, 22.) 3:6, 6:2, 6:3
Berdych (cseh, 10.)–Müller (luxemburgi, 24.) 6:3, 6:4
Mannarino (francia)–Coric (horvát) 6:4, 2:6, 7:6

WTA-TORNA, MIAMI (6 993 450 dollár, kemény pálya)
EGYES, NYOLCADDÖNTŐ
Kerber (német, 1.)–Ozaki (japán) 6:2, 6:2
V. Williams (amerikai, 11.)–Kuznyecova (orosz, 7.) 6:3, 7:6 (7–4)
Halep (román, 3.)–Stosur (ausztrál, 14.) 4:6, 7:5, 6:2
Konta (brit, 10.)–Arruabarrena (spanyol) 7:5, 6:1
Wozniacki (dán, 12.)–Muguruza (spanyol, 6.) 7:6-nál Muguruza feladta
Safárová (cseh)–Cibulková (szlovák, 4.) 7:6, 6:1
Lucic (horvát, 26.)–Mattek (amerikai) 7:5, 6:4
Ka. Plísková (cseh, 2.)–Strycová (cseh, 15.) 6:1, 6:4

NŐI PÁROS, NYOLCADDÖNTŐ
Mirza, Strycová (indiai, cseh, 3.)–Babos, Pavljucsenkova (magyar, orosz) 1:6, 6:1, 10–4

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik