Tenisz: Federer nagy meccsen győzte le Berdychet Miamiban

Vágólapra másolva!
2017.03.30. 23:58
null
Federer idegei nagyon rendben voltak (Fotó: AFP)
A 4. helyen kiemelt Roger Federer bejutott a miami kemény pályás tenisztorna elődöntőjébe, miután döntő szettben, rövidítésben legyőzte a cseh Tomás Berdychet.

 

Az első szettben Federer nagyon szépen teniszezve előnybe került, és meg is nyerte azt, ám a másodikban Berdych egyenlített 6:3-mal.

A döntő játszmában Federer adogathatott a meccsért 5:4-nél, ám elszúrta, Berdych visszajött, és kiharcolta a rövidítést. Ebben úgy tűnt, hogy a cseh bírja jobban, hiszen 6–4-re is vezetett, tehát két meccslabdája volt. Azonban Federer mindkettőt hárította. Sőt, az utána következő kettőt is hozta, előbb a saját adogatását, majd ellenfele szerváját, úgy, hogy Berdych kettős hibát ütve bukta el a mérkőzést.

Federer a német Alexander Zverev és az ausztrál Nick Kyrgios közti meccs győztesével meccsel az elődöntőben. A másik ágon a spanyol Rafael Nadal és az olasz Fabio Fognini játszik egymás ellen a döntőért.

ATP 1000-ES TORNA, MIAMI (7 913 405 dollár, kemény pálya)
NEGYEDDÖNTŐ

Federer (svájci, 4.)–Berdych (cseh) 6:2, 3:6, 7:6 (8–6)
Később:
A. Zverev (német, 16.)–Kyrgios (ausztrál, 12.)
Korábban:
Fognini (olasz)–Nisikori (japán, 2.) 6:4, 6:2
Nadal (spanyol, 5.)–Sock (amerikai, 13.) 6:2, 6:3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik