Tenisz: Federer két meccslabdát hárítva nyert Halléban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.06.21. 21:04
A világelső svájci Roger Federer két mérkőzéslabdát hárítva győzte le a francia Benoit Paire-t a 2.1 millió euró összdíjazású füves pályás hallei tenisztorna nyolcaddöntőjében csütörtökön.

A kilencszeres hallei bajnok Federer az első szettet remek szerváinak köszönhetően magabiztosan megnyerte, hat ászt ütött, ám a folytatásban a világranglista 48. helyezettje egyenlített, szintén a hatékony adogatásai révén.

A harmadik felvonásban 6:5-nél Federernek, majd a rövidítésben Paire-nek volt két-két meccslabdája, végül a világelső 121 perc után győzött a találkozón.

A korábbi világelső Novak Djokovics felülmúlta a második helyen kiemelt bolgár Grigor Dimitrovot a londoni Queen's Clubban. Bár a világranglista ötödik helyezettje nyolc ászt szervált, Djokovics magabiztosan, 67 perc alatt diadalmaskodott. A két játékos kilencedik alkalommal találkozott egymással, és Dimitrov csak egyszer, 2013-ban Madridban, salakon tudta megverni ellenfelét.

A birminghami WTA-tornán az első helyen kiemelt spanyol Garbine Muguruza a nyolcaddöntőben búcsúzott, mivel két szettben kikapott a cseh Barbora Strycovától.

 

 

 

ATP 500-AS TORNA, HALLE (1 983 595 euró, fű)
NYOLCADDÖNTŐ
Federer (svájci, 1.)–Paire (francia) 6:3, 3:6, 7:6 (9–7)
Ebden (ausztrál)–Kohlschreiber (német, 6.) 4:6, 6:1, 6:2
Coric (horvát)–Baszilasvili (grúz) 6:4, 6:2
Seppi (olasz)–F. Mayer (német) 6:2, 6:4

ATP 500-AS TORNA, LONDON (1 983 595 euró, fű)
NYOLCADDÖNTŐ

Djokovics (szerb)–Dimitrov (bolgár, 2.) 6:4, 6:1
Kyrgios (ausztrál)–Edmund (brit, 7.) 7:6 (7–3), 6:7 (5–7), 6:3
Mannarino (francia)–Benneteau (francia) 7:6 (7–4), 6:3

WTA-TORNA, BIRMINGHAM (936 128 dollár, fű)
EGYES, NYOLCADDÖNTŐ

Strycová (cseh)–Muguruza (spanyol, 1.) 6:2, 6:4
Kvitová (cseh, 4.)–Gavrilova (ausztrál) 6:2, 6:2
Görges (német, 5.)–Barty (ausztrál) 7:6 (8–6), 6:3
Curenko (ukrán)–Kaszatkina (orosz, 6.) 1:6, 6:3, 6:3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik