Tenisz: Federer és Nadal a nyolc között, Wawrinka kiesett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.29. 01:18
Roger Federer és Rafael Nadal továbbjutott, Stan Wawrinka viszont kiesett a miami kemény pályás férfi tenisztorna keddi játéknapján, amelyen a férfiaknál már a legjobb nyolc közé jutás volt a tét.

A kétszeres győztes (2005, 2006) Roger Federer a spanyol Roberto Bautistával csapott össze. Sosem tudjuk már meg, hogyan alakult volna a mérkőzés, ha Bautista 5:4-nél kiszerválja az első szettet, de az biztos, hogy a svájcinak így is meg kellett izzadnia a győzelemért.Roger Federer a spanyol Roberto Bautistával csapott össze. Sosem tudjuk már meg, hogyan alakult volna a mérkőzés, ha Bautista 5:4-nél kiszerválja az első szettet, de az biztos, hogy a svájcinak így is meg kellett izzadnia a győzelemért.

Federer a rövidítésben megnyert első játszma után a második elején rögtön brékelőnybe került, ám a spanyol azonnal visszavette a szervagémjét. A folytatásban mindkét játékosnak volt izgalmas adogatójátéka, de megint tie-break döntött, ami ismét Federernek kedvezett, és a harmadik meccslabdáját kihasználva lezárta a mérkőzést.

A 35 esztendős svájci a negyeddöntőben a cseh Tomás Berdychhel találkozik, akit az idei Australian Open harmadik fordulójában három szettben simán megvert.

A négyszeres döntős (2005, 2008, 2011, 2014) Rafael Nadal az első játszmában 4:4-nél brékelte először és utoljára a francia Nicolas Mahut-t, de ennél több nem is kellett a továbbjutásához. A spanyol a második szettben bréklabdáig sem jutott el – ahogy Mahut sem –, a rövidítést viszont 2–2 után 7–4-re megnyerte. Nadalra a legjobb nyolc között az amerikai Jack Sock vár.

Az alsó ágon Nisikori Kei is bejutott a negyeddöntőbe, amelyben az olasz Fabio Fogninivel csap össze.

A játéknap meglepetését Stan Wawrinka kiesése jelenti, aki a 6:4-re megnyert első játszmát követően a következő két szettben összesen három játékot nyert a 19 éves német Alexander Zverev ellen.

ATP 1000-ES TORNA, MIAMI (7 913 405 dollár, kemény pálya)
NYOLCADDÖNTŐ
A. Zverev (német, 16.)–Wawrinka (svájci, 1.) 4:6, 6:2, 6:1
Kyrgios (ausztrál, 12.)–Goffin (belga, 8.) 7:6, 6:3
Federer (svájci, 4.)–Bautista (spanyol, 14.) 7:6, 7:6
Berdych (cseh, 10.)–Mannarino (francia) 6:3, 7:5
Nadal (spanyol, 5.)–Mahut (francia) 6:4, 7:6
Sock (amerikai, 13.)–Donaldson (amerikai) 6:2, 6:1
Fognini (olasz)–Young (amerikai) 6:0, 6:4
Nisikori (japán, 2.)–Delbonis (argentin) 6:3, 4:6, 6:3

WTA-TORNA, MIAMI (6 993 450 dollár, kemény pálya)
NEGYEDDÖNTŐ (ALSÓ ÁG)
Wozniacki (dán, 12.)–Safárová (cseh) 6:4, 6:3
Ka. Plísková (cseh, 2.)–Lucic (horvát, 26.) 6:3, 6:4

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik