Tenisz: négy korábbi világelső is döntős; Ferrer 39 gémes sikere

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.09. 17:45
null
David Ferrer három rövidítéses szettben nyert (Fotó: Action Images)
Azok után, hogy az ausztrál John Millman ellen csak szetthátrányból nyert a nyolcaddöntőben, Roger Federer egy körrel később csupán egy játékot engedett a szintén hazai James Duckworthnek a brisbane-i férfi tenisztornán.

 

A 41 perc alatt diadalmaskodó svájci klasszis felnőtt pályafutása 998. sikerét aratta. Érdekesség, hogy az elődöntőbe a torna első négy helyezettje jutott be.

LENGYEL–AMERIKAI DÖNTŐ
A Hopman-kupa 3. fordulójában a franciák nem tudtak 3–0-ra nyerni, így Lengyelország történetében először jutott a Hopman-kupa fináléjába. Bővebben itt!

Aucklandben már a döntő párosítása is kialakult, miután a korábbi világelső dán Caroline Wozniacki szetthátrányból, a szintén volt ranglistavezető amerikai Venus Williams pedig két sima játszmában nyert.

Volt világelsőben a brisbane-i női tornán sincs hiány. A szerb Ana Ivanovics már bejutott a fináléba, ahová követhette az orosz Marija Sarapova, miután legyőzte az ukrán Elina Szvitolinát.

Sencsenben kisebb meglepetésre Bacsinszky Tímea két játszmában legyőzte a cseh Petra Kvitovát, így karrierje során a harmadik WTA-döntőjére készülhet, az ellenfele az első kiemelt román Simona Halep lesz.

A szlovén Aljaz Bedene nagyszerűen veszi a spanyol akadályokat Csennaiban, előbb Feliciano Lópezt, majd most Guillermo García-Lópezt győzte le, a következő körben pedig újabb spanyollecke vár rá, Roberto Bautista-Agut személyében.

David Ferrer viszont ünnepelhetett, a horvát Ivo Karlovic ellen egy maratoni, 39 játékot hozó meccsen nyert szetthátrányból. A negyedik kiemelt játékos a döntőben a cseh Tomás Berdychhel találkozik.

ATP 250-ES TORNA, DOHA (1 221 320 dollár, kemény pálya)
EGYES, ELŐDÖNTŐ
Ferrer (spanyol, 4.)–Karlovic (horvát, 7.) 6:7, 7:6, 7:6
Berdych (cseh, 3.)–Seppi (olasz) 6:2, 6:3
A DÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Ferrer (spanyol, 4.)–Berdych (cseh, 3.)

ATP 250-ES TORNA, BRISBANE (494 310 dollár, kemény pálya)
EGYES, NEGYEDDÖNTŐ

Federer (svájci, 1.)–Duckworth (ausztrál) 6:0, 6:1
Dimitrov (bolgár, 4.)–Klizan (szlovák) 6:3, 6:4
Raonic (kanadai, 3.)–Groth (ausztrál) 7:6, 3:6, 7:6
Nisikori (japán, 2.)–Tomic (ausztrál) 6:0, 6:4
AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Federer (svájci, 1.)–Dimitrov (bolgár, 4.)
Raonic (kanadai, 3.)–Nisikori (japán, 2.)

ATP 250-ES TORNA, CSENNAI (458 400 dollár, kemény pálya)
EGYES, NEGYEDDÖNTŐ

Wawrinka (svájci, 1.)–Müller (luxemburgi, 8.) 6:2, 7:6
Goffin (belga, 4.)–Haider-Maurer (osztrák) 7:5, 6:2
Bautista-Agut (spanyol, 3.)–Lu Jen-hszün (tajvani, 6.) 7:6, 6:4
Bedene (szlovén)–García-López (spanyol, 5.) 2:6, 6:3, 6:2
AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Wawrinka (svájci, 1.)–Goffin (belga, 4.)
Bautista-Agut (spanyol, 3.)–Bedene (szlovén)

WTA-INTERNATIONAL-TORNA, AUCKLAND (250 000 dollár, kemény pálya)
EGYES, ELŐDÖNTŐ

Wozniacki (dán, 1.)–Záhlavová-Strycová (cseh, 4.) 4:6, 6:3, 6:4
V. Williams (amerikai, 3.)–Davis (amerikai) 6:0, 6:3
A DÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Wozniacki (dán, 1.)–V. Williams (amerikai, 3.)

WTA-PREMIERTORNA, BRISBANE (1 000 000 dollár, kemény pálya)
EGYES, ELŐDÖNTŐ
Sarapova (orosz, 1.)–Szvitolina (ukrán) 6:1, 6:3
Ivanovics (szerb, 2.)–Lepchenko (amerikai) 7:6, 6:4
A DÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Sarapova (orosz, 1.)–Ivanovics (szerb, 2.)

WTA-INTERNATIONAL-TORNA, SENCSEN (500 000 dollár, kemény pálya)
EGYES, ELŐDÖNTŐ
Halep (román, 1.)–Cseng Szaj-szaj (kínai) 6:2, 6:3
Bacsinszky (svájci, 8.)–Kvitová (cseh, 2.) 6:4, 6:4
A DÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Halep (román, 1.)–Bacsinszky (svájci, 8.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik