Tenisz: ezért (is) buktak meg Sarapováék a doppingteszen

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.03.21. 17:11
Hónapokig is eltarthat, amíg a meldonium kitisztul a szervezetből, így vélhetően ez az egyik oka annak, hogy a január elseje óta tiltólistán lévő szer miatt az elmúlt hetekben sok sportoló bukott meg.

A lett Grindeks gyógyszergyártó cég közölte ezt hétfőn, hozzátéve, hogy a kimutathatóság függ a dózistól vagy éppen a kezelés időtartamától is.

Az idén már több mint száz sportoló produkált pozitív doppingmintát, egyikük Julija Jefimova, az oroszok világ- és Európa-bajnok úszója, aki az orosz televíziónak adott nyilatkozatában tagadta vétségét.

„Kategorikusan elutasítom a doppingolás vádját. Bizonyítani fogjuk, hogy nem követtem el doppingvétséget” – mondta az úszó, akinek a jelenlegi állás szerint végleges eltiltással kell számolnia, mivel korábban már volt doppingvétsége, amely miatt 2013 novembere és 2015 februárja között nem versenyezhetett.

„Másfél évet hagytam ki a saját hülyeségem miatt, azóta nagyon odafigyelek arra, hogy milyen szereket fogyasztok. Garantálom, hogy minden, amit bevettem, engedélyezett volt” – folytatta a sportolónő, hozzátéve még, hogy a lista év eleji bővítését követően azonnal leállt a meldonium fogyasztásával.

A meldonium szívgyógyszerként mildronat néven terjedt el a balti államokban és Oroszországban. Javítja a vérkeringést, a sportolóknál így növeli a fizikai és mentális terhelhetőséget.

Ezzel bukott le többek között Marija Sarapova ötszörös Grand Slam-torna győztes teniszező, Jekatyerina Bobrova olimpiai és Európa-bajnok jégtáncos, Szemjon Jelisztratov olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó, Pavel Kulizsnyikov ötszörös világbajnok gyorskorcsolyázó.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik