Tenisz: ez nem bemutató! Cilicék megizzadtak a Laver Cupon

KLEIN RON (PRÁGA)KLEIN RON (PRÁGA)
Vágólapra másolva!
2017.09.22. 16:47
A játékosok győzni akarnak, a körítés profi, a biztonságiak udvariasak, a szurkolók élvezik az eseményt – sikeres délutáni programmal kezdődött el az idén bemutatkozó Laver Cup.

Az első játéknap alapján a prágaiak – és a városba érkező teniszrajongók – nagy sikerrel fogadták az új tornát, a Laver Cupot. Persze a kezdeti nagy felhajtáshoz kellett az is, hogy az európai együttesben együtt szerepel Roger Federer és Rafael Nadal, de aki jegyet vásárolt az O2 Arenába, pénteken nem csalódott.

Pedig Federert például nem is nevezte Björn Borg kapitány az első napon – Nadalt is csak párosban –, ám ennek ellenére két órával a kezdés előtt már hosszú sor állt a szurkolói zónában felállított edzőcsarnok előtt, hogy láthassák valamelyik klasszis felkészülését. A hivatalos boltban is rengetegen keresték a megfelelő ajándéktárgyakat, az O2-ben a szervezők kiváló körítést biztosítottak az összecsapásoknak. A Laver Cup előtt sokszor felvetődött a kérdés, mennyire veszik komolyan a találkozókat a játékosok, ám a Marin Cilic–Frances Tiafoe párharc első labdamenetétől kezdve biztos volt, hogy nem bemutatóként tekintenek az eseményre.

A biztonságra nagyon figyelnek a rendezők, már az aréna közelébe is csak átvizsgálás után juthat el az ember, de mindenki udvariasan teszi a dolgát, nem érzi úgy magát a jegyvásárló, hogy még a bölcsességfoga mögött is tiltott eszközt keresnek a rendőrök. A 17 ezres O2-ben egyébként a kezdésre csupán néhány száz szék maradt üresen, de várhatóan az esti meccseken már telt ház előtt léphetnek a sötétszürke fekete borításra a Team Europe és a Team World játékosai.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik