Tenisz: csúcsmeccs a javából – Federer döntős Indian Wellsben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.03.17. 21:33
null
Roger Federert egy lépés választja el a hatodik Indian Wells-i tornagyőzelemtől (Fotó: Tennis Photo Network)
A címvédő Roger Federer szenzációs mérkőzésen, három szettben (5:7, 6:4, 6:4) legyőzte a horvát Borna Coricot az Indian Wells-i kemény pályás Masters-torna elődöntőjében, ezzel bejutott a vasárnapi fináléba, amelyben az argentin Juan Martín del Potro lesz az ellenfele.

 

A 36 éves svájci és a 21 esztendős horvát teniszező eddig egyszer, a 2015-ös dubai kemény pályás versenyen játszottak egymással, amikor Federer simán, 6:2, 6:1-re nyert. Most egész más meccset varázsoltak az Indian Wells-i centerpályára a felek.

Már az első játszma sem volt piskóta, de ahhoz képest, ami azok után várt ránk, könnyen a feledés homályába veszett. Coric 5:5-nél brékelt, majd kiszerválta a szettet (5:7). A második felvonás első játékában Federer rögtön brékhátrányba került, de 2:4-ről megfordította a játszmát (6:4).

A döntő szett első gémjében Coric elvette a svájci szerváját, utána azonban elveszítette a sajátját. Három háromnál a horvát ismét brékelte Federert, majd 4:3-nál kétszer is labdája volt az 5:3-hoz. A világelső azonban nagyot küzdött, megfordította a játékot, majd két love-game-mel 6:4-re megnyerte a meccset. Az utolsó 11 labdamenet egytől egyig a svájcié lett.

Az egyszeres ATP-tornagyőztes Borna Coric óriási meccset játszott, de a végjátékban idegileg nem bírta a gyűrődést, így meg kellett hajolnia Federer előtt, aki bebizonyította, 36 évesen is kirobbanó fizikai állapotnak örvend.

A svájci extraklasszis 17 győzelemmel kezdte az évet, ezzel megdöntötte a 2006-os, 16–0-s egyéni csúcsát. Az ötszörös bajnok (2004, 2005, 2006, 2012, 2017) vasárnap a nyolcadik döntőjét játssza Indian Wellsben, ellenfele a 2013-as finalista Juan Martín del Potro lesz.

Az argentin kiválóság az elődöntőben Milos Raonicot verte meg 65 perc alatt (6:2, 6:3), megszerezve ezzel profi pályafutása 400. győzelmét.

Federer az örökmérleget tekintve 18–6-ra vezet Del Potro ellen, a tornadöntőkben viszont 3–2 az argentin javára. A felek legutóbbi, bázeli fináléját tavaly 6:7, 6:4, 6:3-ra a svájci nyerte.

ATP 1000-ES TORNA, INDIAN WELLS (8 909 960 dollár, kemény pálya)
EGYES,
ELŐDÖNTŐ
Federer (svájci, 1.)–Coric (horvát) 5:7, 6:4, 6:4
Del Potro (argentin, 6.)–Raonic (kanadai, 32.) 6:2, 6:3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik