Tenisz: Bondár kikapott az elődöntőben Karlsruhéban

MTI/ P. K.MTI/ P. K.
Vágólapra másolva!
2022.05.14. 14:56
null
Bondár Anna az elődöntőig jutott Karlsruhéban (Fotó: AFP, archív)
A harmadik helyen kiemelt Bondár Anna számára az elődöntő jelentette a végállomást a Karlsruhéban zajló, 125 ezer dollár (45 millió forint) összdíjazású salakpályás női tenisztornán.

 

 

A világranglistán 69. magyar játékos a szombati mérkőzésen rögtön az első adogatójátékát elvesztette a másodikként rangsorolt egyiptomi Majar Serif (62.) ellen, aki aztán 4:2-nél ismét brékelt, így 34 perc alatt szettelőnybe került. A második játszmában 1:1 után újra elbukta szervagémjét a Hajdúszoboszló SE 24 éves teniszezője, Serif pedig a folytatásban is magabiztosan játszott. A kétszettes sikerhez 1 óra 13 percre volt szüksége.

Az afrikai játékos a második magyart búcsúztatta, a negyeddöntőben ugyanis Udvardy Pannánál bizonyult jobbnak.

Bondár a kiesés ellenére nem lehet elégedetlen a németországi challengerversenyen nyújtott teljesítményével, amelynek köszönhetően hétfőtől várhatóan megjavítja egyéni legjobbját (68.) a világranglistán. A virtuális rangsorban jelenleg a 64. helyen áll.

Serif később párosban is döntőbe jutott, méghozzá a korábban általa legyőzött Udvardy oldalán. Az egyiptomi, magyar kettős szombaton sima két játszmában bizonyult jobbnak az első helyen kiemelt duónál. Udvardyék ellenfele a döntőben a Jana Szizikova, Alison Van Uytvanck orosz, belga kettős lesz.


WTA 125-ÖS TORNA, KARLSRUHE (115 000 dollár, salak)
EGYES, ELŐDÖNTŐ
Majar Serif (egyiptomi, 2.)–Bondár Anna (3.) 6:2, 6:2
PÁROS, ELŐDÖNTŐ
Udvardy Panna, Majar Serif (egyiptomi)–Katarzyna Piter, Kimberley Zimmermann (lengyel, belga, 1.) 6:3, 6:2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik