Tenisz: bokaműtétje után újra edzésbe áll Rafael Nadal

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.29. 11:22
null
Nadal már az Australian Openre készül (Fotó: AFP)
Túlesett bokaműtétjén a korábbi többszörös világranglista-vezető spanyol klasszis teniszező, Rafael Nadal és minden jel arra mutat, hogy még idén visszatérhet a pályára.

A 32 éves salakkirály még a US Openen a Juan Martín del Potro elleni elődöntőt volt kénytelen feladni térdsérülése miatt. Később ez akadályozta meg abban, hogy a tervezett ázsiai versenyein elinduljon, így Pekingből és Sanghajból is távol maradt.

Mindezt azért tette, hogy az október végén, november elején rendezett párizsi mesterversenyen már százszázalékos állapotban léphessen pályára, és ugyan a térde ekkorra már rendbe jött, de Nadal újra megsérült: a hasizmával akadt problémája, ami miatt nemcsak a francia fővárosban rendezett versenyt, de az idényt lezáró londoni tenisz-világbajnokságot is kihagyni volt kénytelen.

Így viszont volt ideje és lehetősége megműttetni a bokáját, miután ízületei már régóta kínozták.
A november elején elvégzett műtét jól sikerült, a rehabilitációs időszak is véget ért, és a jövő hét elején újra teljes értékű edzésmunkát végezhet.

„Rafa döntött úgy, hogy megműtteti a bokáját, mert az edzések során zavarta az apróbb ízületi probléma, és az orvosok is javasolták a beavatkozást. Az eredeti terve az volt, hogy december első napjaiban edzésbe áll, és ez meg is valósul a jövő hét elején, így egy hónapja lesz arra, hogy az Australian Openre jó formába hozza magát” – mondta a játékos nagybátyja, egyben korábbi edzője, Toni Nadal.

A 32 éves spanyol klasszis a következő szezonját még ebben az évben megkezdi egy gálatornán való részvétellel: 2018. december 27–29. között Abu-Dzabiban rendezendő Mubadala tenisz-világbajnokság – nem összekeverendő a nemzetközi szövetség által rendezett ATP-vb-vel – szervezőinek felkérésére mondott igent.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik