Tenisz: Balázs Attilának a US Open helyett a pontszerzés a cél

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2019.07.24. 09:44
null
Balázs Attila a héten Prágában teniszezik (Fotó: AFP)
A második legmagasabban rangsorolt magyar játékos mindegyik umagi mérkőzésén kihozta magából a maximumot, és célja az Australian Open főtáblájára jutás.

– A tornadöntőnek vagy a ragyogó ranglistás helynek örül jobban?
– Mindkettőnek egyformán, az egyik hozza a másikat magával, nincs különbség – felelte a világranglistán a 141. helyre előrelépő, az umagi ATP-tornán a selejtezőből indulva döntőt játszó Balázs Attila, akit Prágában értünk utol, ahol szerdán már a helyi challengerversenyen lép pályára.

– Érzett reális esélyt a győzelemre Dusan Lajovics ellen a fináléban? Úgy tűnt, addigi ellenfelei közül ő játszott a legjobban.
– Így is volt esélyem, az első szettért adogattam és a másik is szoros lett. Ha kicsit frissebb vagyok, talán meg tudtam volna nyerni a meccset. Ő egyrészt nagyon jól játszott, sokkal több erő volt benne, mivel kevesebb időt töltött a pályán, másrészt nagyon motivált is volt – ez most túl nagy falatot jelentett.

– Melyik volt a legjobb meccse?
– Talán a Györe Laci elleni elődöntő, de mindegyik találkozón kihoztam a maximumot magamból. Sokszor múlik azon a siker, hogyan használja ki az ember a lehetőségeit, szerintem az egész tornán jól ment a játék.

– Mi történt Viktor Galovic ellen? Tükörsima első szett után hét meccslabdát is hárítania kellett.
– Csalóka tud lenni egy hat nullás szett... Bennem volt már két mérkőzés, neki az volt az első. A nyitó szettben könnyű hibákkal segített, aztán az esélytelenek nyugalmával kezdte a másodk játszmát. Megfordult minden, nagyon jól játszott és egy hihetetlenül szoros meccs kerekedett ki.

– Mindennap nagyon meleg volt Umagban, ez kedvezett önnek?
– Szerencsére főként esti meccseim voltak – nem mintha akkor hideg lett volna, nagyon sokat izzadtunk. Szeretek ilyen időben játszani, noha megterhelő fizikailag, az ellenfelek még nehezebben bírták.

– Kívülről úgy nézett ki, hogy a szokásosnál jobban működtek a szervái. Sokat dolgoznak rajta?
– Ez attól is függ, milyen a pálya minősége, hogy pattan ki a labda. Nem dolgozunk kimondottan rajta, mert rengeteget versenyzem, azért megy egyre jobban a meccseken, mert fizikailag jó állapotban vagyok és tudom tartani, hogy ne csak az elején, hanem végig meglegyen az erőm. A fizikai állapotomon ugyanakkor sokat dolgoztunk.

– A sérülése óta szinte megállíthatatlan. Változtattak bármit gyökeresen a felkészülésén?
– Nem igazán, viszont motiváltak vagyunk hétről hétre. Ha becsúszik egy kudarc, nem csinálunk belőle nagy ügyet, mint korábban, hanem koncentrálunk a következő versenyre. Ha megy előre az ember, előbb vagy utóbb kijön a lépés. Figyelünk arra, hogy karban legyen tartva a testem, próbáljuk elkerülni a sérüléseket – eddig sikerült, reméljük, így is marad.

– Adott plusz önbizalmat, hogy Wimbledonban, füvön is nyert két selejtezős mérkőzést?
– Örülök, hogy játszottam ott annak ellenére, hogy nem készültem előtte füvön. Jó döntés volt, ennyit számít, ha önbizalommal érkezem meg a helyszínre.

– Mi a következő hetek programja?
– Most, ugyebár, a prágai challenger van soron, utána Csehországban lesz még egy challengerverseny, aztán továbbra is főként a salakos challengertornákat erőltetjük.

– A US Opennel kapcsolatban mi a terve?
– Valószínűleg nem megyek, most, hogy látótávolságban van a top száz, a pontszerzés a lényeg. Ha eleget gyűjtök, a januári Australian Openen főtáblás lehetek. A US Open-főtábla biztos nem jöhet össze, oda már nevezni kellett volna.

– Az umagi torna megerősítette önben, hogy volt értelme a visszatérésnek a profik közé?
– Persze, de nemcsak ez a torna, hanem már az előtte lévő sikerek is.

– Milyen célt tűzött ki most maga elé?
– Az Australian Open főtáblája a következő. Mindig olyan célokat szeretnék elérni, amelyek elérhetők és látótávolságon belül vannak.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik