Tenisz: Babos Tímea az ifjúsági olimpia után junior-világelső lesz

Vágólapra másolva!
2010.08.17. 16:06
Babos Tímea újabb, ifjúsági olimpián aratott győzelmével eldőlt, hogy a szingapúri játékokat követően átveszi a vezetést a junior-világranglistán.
Az elődöntőbe jutó Babos jelenleg a negyedik a ranglistán, de kicsi a lemaradása, az előtte lévők közül pedig az ukrán Jelina Szvitolina a második, míg a Puerto Ricó-i Monica Puig már az első körben búcsúzott az olimpiai tornától, miközben a ranglista-vezető 15 éves Irina Kromacseva nem indult a tornán.Babos Tímea a Nemzeti Sportnak elégedetten értékelte az eddigi ötkarikás eseményeket. „Rengeteget számított, hogy napokkal a verseny előtt kiutaztunk ide – nyilatkozta reménységünk. – Sokat tudtunk a helyszínen készülni, és a csapatvezetőnk, Hornok Miki bácsi is segített. Egyébként is a kemény pályát jobban szeretem, mint a salakot, ráadásul a körülmények is nekem kedveznek: iszonyatos hőség van, amit én kifejezetten szeretek, az egyébként könnyű labdák ettől még gyorsabbá válnak, ami az én játékstílusomnak fontos” – jelentette ki a leendő világelső.„Nagy élmény volt, hogy a centerpálya programját én nyitottam meg, ráadásul dugig volt a lelátó, és nekem drukkoltak többen, mert engem már valamennyire ismernek. Most nehezebb ellenfeleken vagyok túl, szerda délelőtt egy kínai lánnyal játszom, akit illene megvernem. Az az igazság, hogy ha hozni tudom a legjobb teniszemet, akkor ebben a mezőnyben nincs legyőzhetetlen rivális a számomra.”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik