Tenisz: Babos Tímea 6:1-es döntő játszmával elődöntős!

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2017.02.24. 20:23
null
Babos Tímea elődöntős a budapesti WTA-tornán (Fotó: Földi Imre)
Babos Tímea három játszmában (6:4, 2:6, 6:1) megverte a világranglista 63. helyén álló francia Océane Dodint a budapesti kemény pályás tenisztorna negyeddöntőjében, ezzel bejutott a legjobb négy közé, ahol a német Julia Görges (56.) vár rá.

 

Babos nem kezdte jól a meccset, rögtön az első adogatójátékát elveszített, ám 1:3-ról felállva 6:4-re behúzta az első szettet. A második játszmában Dodin elképzelése valósult meg, aki 1:1-nél még nem tudta kihasználni két bréklabdáját, utána viszont sorozatban öt játékot nyert meg (2:6).

A döntő szettben a fontos pontok végén Babos örülhetett, aki kétszer is elvette a francia szervagémjét, és 5:0-ra elhúzott. Dodin-nek a „becsületgém” összejött, ám a magyar teniszező egynél több játékot nem engedett neki, két bréklabdát hárítva, a második meccslabdáját kihasználva kiszerválta a meccset (6:1).

KERBER KIESETT DUBAIBAN

A dubai kemény pályás női tornán az első helyen kiemelt Angelique Kerber számára az elődöntő jelentette a végállomást. A tavalyi évet a világranglista élén záró német játékos az ukrán Jelina Szvitolinától szenvedett kétjátszmás vereséget pénteken, így nem jutott be a fináléba. A pályafutása során eddig öt tornát nyerő, hetedik kiemelt ukrán játékos ellenfele a döntőben a dán Caroline Wozniacki lesz, aki a lett Anastasija Sevastovát verte meg ugyancsak két szettben.

Érdekesség, hogy Wozniacki egy héttel ezelőtt, Dohában is a döntőig menetelt, ott azonban kikapott a cseh Karolína Plískovától.

A férfiaknál a címvédő Nick Kyrgios, valamint a hazai közönség előtt szereplő Jo-Wilfried Tsonga és Lucas Pouille is bejutott az elődöntőbe a marseille-i kemény pályás férfi versenyen.

A világranglista 33. helyén álló Babos Tímeára az elődöntőben a német Julia Görges (56.) vár, akivel korábban még nem találkozott. A másik ágon a második kiemelt cseh Lucie Safárová (47.) és a német Karina Witthöft (83.) küzd meg a fináléba kerülésért.

„A második szett után behívtam az edzőmet, mert kicsit kétségbe estem, hogy ilyen simán elment a játszma. Megállapítottuk, hogy sokkal passzívabb lettem, romlott a szervaszázalékom, és a tenyeresére kell játszanom” – elemezte a meccs fordulópontját az MTI-nek Babos, hozzátéve, a hajrá megint nehéz volt, ellenfele „beleszállt mindenbe ész nélkül”, ezért ismét elő kellett vennie a legjobb szerváit.

„Dodin játéka nagyon kiszámíthatatlan, benne van a 6:1 és az 1:6 is, a labdáiba nem lehet belenyúlni, amikor sül a keze. Az első szerváimat is visszagyorsította nyerőre, ilyeneket Serena Williamstől sem szoktam kapni. Szerencsére elkezdett hibázni, és egyre lejjebb ment a játéka” – tette hozzá.

Következő ellenfeléről elmondta, Görges szereti ezt a borítást, egész héten jól szervált, és kulcskérdés lesz, hogy melyikük adogat jobban.

„Sokat párosoztunk már, nagyon jóban vagyunk, kedvelem őt és a csapatát, szóval várom a holnapot, amikor ráadásul két meccset is játszom majd” – jelentette ki Babos.

WTA-TORNA, BUDAPEST (226 750 dollár, kemény pálya)
EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
Babos (magyar, 1.)–Dodin (francia, 7.) 6:4, 2:6, 6:1
Görges (német, 3.)–Wickmayer (belga, 5.) 6:1, 7:5
Witthöft (német)–Beck (német, 8.) 6:1, 6:1
Safárová (cseh, 2.)–Szasznovics (fehérorosz) 6:3, 7:5

WTA-TORNA, DUBAI (2 365 250 dollár, kemény pálya)
EGYES, ELŐDÖNTŐ
Szvitolina (ukrán, 7.)–Kerber (német, 1.) 6:3, 7:6
Wozniacki (dán, 10.)–Sevastova (lett) 6:3, 6:4

ATP 250-ES TORNA, MARSEILLE (691 850 euró, kemény pálya)
EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
Gasquet (francia, 6.)–Monfils (francia, 1.) 6:7, 6:4, 6:2
Pouille (francia, 4.)–Medvegyev (orosz) 4:6, 6:1, 6:4
Kyrgios (ausztrál, 3.)–Gombos (szlovák) 6:3, 6:3
Tsonga (francia, 2.)–Simon (francia, 7.) 6:4, 6:1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik