Tenisz: Babos 18 játékot nyert meg, mégsem jutott tovább

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.12. 12:48
null
Babos Tímea az első és a harmadik szettben is visszaengedte a meccsbe ellenfelét (Fotó: Action Images – archív)
Babos Tímea nem jutott be a szentpétervári női tenisztorna elődöntőjébe, miután két és fél óra alatt, döntő szett rövidítésben kikapott a második helyen kiemelt olasz Roberta Vincitől.

 

A két játékos ötödször csapott össze egymással, és bár a tavalyi birminghami tornán Babos örülhetett, összességében így is az olasznál volt az előny (1–3).

Jól kezdett a magyar lány, mert bár 1:1-nél két bréklabdát is hárítania kellett a saját játéka megnyeréséhez, 3:2-es vezetésénél összességében az ötödik fogadóesélyével elvette Vinci adogatását, és 5:2-re ellépett.

De ahogyan tegnap Niculescu ellen (4:1-ről 4:6), itt is jött egy hullámvölgy, és rövidítésben az olasz nyerte meg az első felvonást (6:7).

A második szettben 1:1 után ismét brékelt, majd sikeresen hárította az olasz két lehetőségét, és ezt követően már vissza sem engedte a játszmába (6:4).

A döntő játszmában ráadásul rögvest elvette ismét Vinci adogatását, sőt, volt labdája a 3:0-hoz és a duplabrékhez is. Ez ugyan nem jött össze, de így is eljutott 5:3-ig, így Vincinek a szettben maradásért kellett szerválnia. Ezt megtette, majd két bréklabdája volt az egyenlítéshez, és nem sokkal később már 6:5-re az olasz vezetett.

Sima adogatással rövidítésrementette a meccset Babos, a tie break előtt 110–110 volt a nyert labdamenetek száma. Babos sikeres fogadóponttal nyitott, majd a 2–0 utáni minibrékváltás után a fordulás előtt ismét ő örülhetett, így 4–2-es előnnyel várta a folytatást. Ott viszont már sok babér nem termett számára, Vinci sorozatban öt pontot nyert meg, így továbbjutott.

„Rettenetesen sajnálom ezt a meccset! Sok lehetőségem volt, főleg az első szettet bánom igazán – nyilatkozott a meccs után honlapja, a babostimea.hu szerint a magyar teniszező. – Azt hiszem, megijedtem attól, hogy vezettem. Aztán nem úgy szaladt a kéz, ahogyan addig.”

Babos hozzátette, mindenképpen pozitívumnak tartja, hogy az első játszma után vissza tudott jönni a meccsbe.

„Sőt, a döntő szettben a meccsért szerváltam. Akkor talán rossz taktikával adogattam" – vélekedett a rangsorban 51. magyar teniszező, aki honlapja szerint legközelebb jövő héten Dubajban lép pályára, ahol egyesben lemondta a selejtezőt, ám párosban ott lesz a mezőnyben a német Julia Görges oldalán.

WTA-TORNA, SZENTPÉTERVÁR (687 900 euró, kemény pálya)
EGYES, NEGYEDDÖNTŐ

Vinci (olasz, 2.)–Babos (magyar) 7:6, 4:6, 7:6

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik