Tenisz: Babos kikapott török páros partnerétől Isztambulban

Vágólapra másolva!
2017.04.27. 18:15
null
Babos Tímea sajnos nem rontotta el a török szurkolók kedvét (Fotó: AFP)
Babos Tímea 6:4, 7:6-ra kikapott e heti páros partnerétől, a török Cagla Büyükakcaytól az isztambuli salakpályás tenisztorna nyolcaddöntőjében.

 

Az első szettben Babos Tímea kétszer annyi ki nem kényszerített hibát követett el, mint ellenfele (18–9), és míg öt bréklabdájából egyet sem használt ki, addig Büyükakcay élt egyetlen ilyen lehetőségével.
A 27 éves török játékost jelenleg csak a 181. helyen jegyzik a világranglistán, de tavaly szeptemberben még 60. volt, mellesleg 2016-ban megnyerte az isztambuli versenyt.

Nem ügyetlen teniszezőről van tehát szó, amit a második játszmában is bizonyított. Gyorsan 2:0-s előnyre tett szert, és bár Babos innen fordítani tudott, 5:4-re is vezetett, 6:5-nél már a győzelemért szerválhatott Büyükakcay. Nem járt sikerrel – pedig 15:40-nél úgy hárított egy bréklabdát, hogy röptéje után a labda Babos térfelére, majd vissza a sajátjára pattant –, jöhetett tehát a tie-break.

Ebben a címvédő török 4–2-es vezetésénél cseréltek térfelet, és hiába egyenlített 4–4-re a bal combján továbbra is kötéssel játszó Babos, 7–5-re Büyükakcay nyerte meg a rövidítést.

A két játékos kis pihenő után már egymás oldalán lépett pályára csütörtök este, a párosok negyeddöntőjében a kolumbiai Mariana Duque-Marinót és a román Andreea Mitut szuper tie-breakben múlták felül.

WTA-TORNA, ISZTAMBUL (226 750 dollár, salak)
EGYES, NYOLCADDÖNTŐ

Büyükakcay (török)–Babos (magyar, 2.) 6:4, 7:6 (7–5)
Szvitolina (ukrán, 1.)–Cadantu (román) 6:3, 6:3
Mertens (belga, 6.)–Errani (olasz) 7:6 (7–3), 3:6, 6:3
Cepelová (szlovák)–Sorribes (spanyol) 6:4, 7:6, (7–3)
Eraydin (török)–Aksu (török) 6:1, 6:3

PÁROS, NEGYEDDÖNTŐ
Babos, Büyükakcay (magyar, török)–Duque-Marino, Mitu (kolumbiai, román) 3:6, 6:2, 10–8

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik