Tenisz: Babos kikapott és messze került a továbbjutástól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.02. 09:35
null
Babos Tímea az első szettben 4:3-ra vezetett, utána azonban már csak két játékot nyert (Fotó: AFP, archív)
Babos Tímea két szettben kikapott a svájci színekben szereplő Bacsinszky Tímeától a női teniszezők évzáró versenyén, a kínai Csuhajban zajló Bajnokok Tornáján.

 

Babos nagyszerűen kezdte a mérkőzést, hiszen az első kilenc labdamenetből nyolcat megnyert, és brékelőnybe került (2:0), Bacsinszky azonban azonnal visszavette az elveszített adogatójátékát (2:2). A magyar játékos 4:4-nél ismét elveszítette a szervagémjét, és ez az első szett szempontjából végzetesnek bizonyult (4:6).

A második játszmában Babos teljesítménye nem javult, amit a svájci teniszező kihasznált, 4:0-ra elhúzott. Utána Babos kétszer is hozta az adogatását, sőt 5:2-es hátrányban két bréklabdához jutott, ám Bacsinszky megfordította a játékot, és 1 óra 21 perc alatt megnyerte a mérkőzést.

A felek harmadszor játszottak egymással, minden eddigi összecsapásukat a svájci teniszező nyerte meg két szettben.

„Nem lehetek szomorú, hiszen ez a verseny már bónuszt jelent számomra. Pozitívan fogom fel az egészet, mivel az utolsó pillanatban derült ki, hogy játszhatok. Van még egy meccs a csoportkörben, lehet, hogy az utolsó mérkőzésem lesz ebben a szezonban. Megpróbálok mosolygósan, de küzdősen teniszezni! Meglátjuk, hogy ez mire lesz elég” – nyilatkozta Babos Tímea a hivatalos honlapján.

Babos Tímea a csoport utolsó mérkőzésén a világranglista 28. helyén álló kínai Csang Suajjal találkozik, aki kedden 6:1, 6:1-re megverte Bacsinszkyt. A magyar játékosnak mindenképpen két játszmában kell nyernie a továbbjutáshoz.

A kínai viadalon négy háromfős csoportban zajlanak a küzdelmek, a négy első helyezett jut az elődöntőbe.

WTA-TORNA, CSUHAJ (2 214 500 dollár, kemény pálya)
B-CSOPORT
Bacsinszky (svájci)–Babos (magyar) 6:4, 6:2

A csoport állása: 1. Csang Suaj 1/0 (12–2-es gémkülönbség), 2. Bacsinszky 1/1 (14–16), 3. Babos 0/1 (6–12)

A-CSOPORT
Konta (brit)–Stosur (ausztrál) 6:4, 6:2
A csoport állása: 1. Konta 1/0, 2. Garcia 0/0, 3. Stosur 0/1

C-CSOPORT
Kvitová (cseh)–Vinci (olasz) 6:1, 6:2
A csoport állása: 1. Strycová 1/0, 2. Kvitová 1/0, 3. Vinci 0/2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik