Tenisz: Babos édesapja biztos Muguruza bocsánatkérésében

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.11. 11:44
null
Babos Tímea (balra) és a győztes Garbine Muguruza a monterreyi döntő után (Fotó: MTI/EPA/Miguel Sierra)
Babos Tímea édesapja, Babos Csaba szerint nem kell túlzottan foglalkozni azzal, mit mondott lányára a vasárnapi, monterreyi tenisztorna döntőjének hevében az első játszmát elveszítő későbbi győztes, a világranglista-harmadik Garbine Muguruza, de azért bízik a bocsánatkérésben – írja a Bors.

 

A hosszabbitas.hu portál találta meg elsőként a monterreyi WTA-torna fináléjának videóját, amelyen az hallatszik, hogy az egyik szünetben Garbine Muguruza maga elé mormolva annyit mond, „ő egy senki”, aztán később megismételte, „ő egy kib…ott senki” – ellenfelére, Babos Tímeára utalva.

Azóta különböző fórumokon sokan sok rosszat írtak a kétszeres Grand Slam-győztesről, pedig alighanem szó sincs arról, hogy a spanyol meg akarta volna sérteni magyar riválisát. Szimplán augusztus óta nem nyert tornát, venezuelai származása miatt pedig a mexikóiak neki szurkoltak; így nagy nyomás nehezedett rá, viszont kifejezetten sok hibával játszott, hátrányba került, így aztán rendkívül frusztrált volt.

A „senkizéssel” inkább magát hergelte, de abban az idegállapotban edzőjével, a világ egyik legelismertebb szakemberével, Sam Sumykkal sem igazán törődött, pedig többször elmondta már, mennyit segít fejlődésében a tréner.

Muguruza egyébként a mérkőzést követő sajtótájékoztatón kijelentette, kemény mérkőzést játszott, mert jól adogató, agresszívan és erősen teniszező rivális ellen kellett küzdenie – a higgadt elismerés nyilvánvalóan többet ér a meccs közbeni indulatoknál.

„Ettől függetlenül az ilyen megnyilvánulások nem a teniszpályára valók – idézi a Bors Babos Csabát, az édesapát. – Azért is leptek meg Muguruza szavai, mert jó viszonyt ápol Timivel, edzettek is együtt korábban. Biztos vagyok benne, hogy ha legközelebb találkoznak, elnézést kér a lányomtól. Hiszen egy páros világ- és Grand Slam-bajnok játékost ritkán szoktak lesenkizni. Különben is, ha annyira gyenge ellenfél lenne Timi, miért nem 6:0, 6:0-ra győzte le…”

Az idén nem Muguruza az első, aki becsmérelte Babost: a magyar teniszezőtől az ausztrál nemzetközi bajnokság első fordulójába kikapó CoCo Vandeweghe tízezer dolláros büntetést kapott a meccset követő meggondolatlan szavaiért.

„Ez azért van, mert a vártnál nagyobb ellenállásba ütköznek. Mindkét játékosnak nagy az önbizalma, ezért talán azt gondolták, Timi könnyen verhető ellenfél” – tette hozzá az édesapa.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik