Tenisz: Babos bravúros győzelemmel a nyolc között

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2016.01.06. 06:37
null
Babos Tímea igazi mentális győzelmet aratott (Fotó: babostimea.hu)
Babos Tímea két játszmában legyőzte a negyedik helyen kiemelt román Monica Niculescut az 500 ezer dollár összdíjazású sencseni női tenisztornán, és bejutott a negyeddöntőbe.


A világranglistán 70. Babos simán hozta az első szettet, majd a folytatásban gyorsan elvette Niculescu (39.) adogatását, és végül egy óra 41 perc alatt diadalmaskodott.

„Nehéz mérkőzés volt, rengeteg hosszú labdamenettel. Ami különösen széppé teszi ezt a sikert, hogy szinte akárhányszor jött egy nehezebb pillanat, akkor én játszottam jobban. Igazi mentális győzelem amellett, hogy nagyon jól is játszottam" – nyilatkozta honlapján a 22 éves Babos, hozzátéve, Niculescu érdekes ellenfél, rendkívül speciális játékkal. A mérkőzés ezért megfontolt taktikát igényelt, s örül, hogy edzőjével, Thomas Drouet-val ezt sikerült megbeszélni.

Babos a következő fordulóban a hatodikként rangsorolt Eugenie Bouchard-ral találkozik, miután a kanadai könnyedén legyőzte a selejtezőből érkező amerikai Nicole Gibbst.

WTA-TORNA, SENCSEN (426 750 dollár, kemény pálya)
EGYES, NYOLCADDÖNTŐ
A. Radwanska (lengyel, 1.)–Csang Suaj (kínai) 6:1, 7:5
Vang Csiang (kínai)–V. King (amerikai) 7:6, 6:3
Friedsam (német)–Begu (román, 3.) 7:5, 3:2-nél Begu feladta
Siniaková (cseh)–Dijasz (kazah, 7.) 6:0, 6:4
Bouchard (kanadai, 6.)–Gibbs (amerikai) 6:4, 6:2
Babos (magyar)–Niculescu (román, 4.) 6:1, 6:4
Riske (amerikai)–Hszie Szu-vej (tajvani) 3:6, 7:5, 6:1
Kontaveit (észt)–Cseng Szaj-szaj (kínai) 6:1, 6:2
A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
A. Radwanska (lengyel, 1.)–Vang Csiang (kínai)
Friedsam (német)–Siniaková (cseh)
Bouchard (kanadai, 6.)–Babos (magyar)
Riske (amerikai)–Kontaveit (észt)

WTA-TORNA, BRISBANE (885 500 dollár, kemény pálya)
EGYES, NYOLCADDÖNTŐ
Azarenka (fehérorosz)–Bonaventure (belga) 6:3, 6:2
Vinci (olasz, 8.)–Cibulková (szlovák) 6:1, 6:1
Petkovic (német)–Makarova (orosz) 7:5, 6:4
Crawford (amerikai)–Bencic (svájci, 7.) 7:5, 7:5
Pavljucsenkova (orosz)–Cornet (francia) 6:2, 1:6, 6:4
Kerber (német, 4.)–Brengle (amerikai) 6:3, 6:0
Suárez-Navarro (spanyol, 6.)–Stosur (ausztrál) 6:1, 6:7, 6:4
Lepchenko (amerikai)–Muguruza (spanyol, 2.) 7:6, 1:0-nál Muguruza feladta
A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Azarenka (fehérorosz)–Vinci (olasz, 8.)
Petkovic (német)–Crawford (amerikai)
Pavljucsenkova (orosz)–Kerber (német, 4.)
Suárez-Navarro (spanyol, 6.)–Lepchenko (amerikai)

WTA-TORNA, AUCKLAND (226 750 dollár, kemény pálya)
EGYES, NYOLCADDÖNTŐ
Hibino (japán)–Kaszatkina (orosz) 7:5, 2:6, 7:5
Görges (német)–Strycová (cseh, 7.) 6:4, 7:6
Paszek (osztrák)–Kuznyecova (orosz, 4.) 6:2, 6:3
Flipkens (belga)–Falconi (amerikai) 6:1, 4:6, 6:2
Dulgheru (román)–Erakovic (új-zélandi) 7:6, 6:3
Wozniacki (dán, 3.)–McHale (amerikai) 6:0, 6:2
Stephens (amerikai, 5.)–Witthöft (német) 3:6, 6:1, 6:3
Broady (brit)–Ostapenko (lett) 4:6, 7:6, 7:5
A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Hibino (japán)–Görges (német)
Paszek (osztrák)–Flipkens (belga)
Dulgheru (román)–Wozniacki (dán, 3.)
Stephens (amerikai, 5.)–Broady (brit)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik