Tenisz: a wimbledoni győztes szakított edzőjével

Vágólapra másolva!
2018.10.16. 14:10
Öt nappal a szezonzáró WTA-világbajnokság előtt befejezte az együttműködést edzőjével Angelique Kerber, az idei wimbledoni teniszbajnokság női győztese.

A németek háromszoros Grand Slam-bajnokának menedzsmentje kedden jelentette be, hogy a tavaly novemberben szerződtetett belga Wim Fissette már a nyolcfős szingapúri szupertornára sem kíséri el tanítványát. A szakítás okaként a komoly véleménykülönbségeket és az eltérő jövőképet említett a közlemény, Fissette utódját csak a vb után nevezik meg.

A 30 éves Kerber 2016-ban Torben Beltz irányítása mellett nyerte meg az Australian és a US Opent, majd a gyengén sikerült tavalyi szezont követően szétváltak útjaik. Az idei wimbledoni diadal után ismét hullámvölgybe került, és egy tornán sem jutott el a negyeddöntőig, ennek ellenére jelenleg harmadik a világranglistán.

A 38 éves Fissette 2009 és 2011 között három GS-sikerre vezette a szintén belga Kim Clijsterst, majd 2013-ban akkori tanítványa, a német Sabine Lisicki döntőt vívott Wimbledonban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik