Tenisz: a nyolcszoros bajnok Nadal ismét kikapott Fogninitől

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.23. 18:58
null
A salakkirály egymás után másodszor kapott ki Fabio Fogninitől (Fotó: Reuters, archív)
A nyolcszoros győztes Rafael Nadal 6:4, 7:6-ra kikapott a 13. kiemelt Fabio Fogninitől a Barcelonában zajló salakpályás férfi tenisztorna harmadik fordulójában. Az olasz játékos idén már másodszor győzte le a spanyol kiválóságot.

 

Az első játszmában egy brék döntött, Nadal a legrosszabbkor, 5:4-es hátrányban veszítette el az adogatójátékát, ezzel 51 perc után szetthátrányba került. A második játszmában a korábbi világelső háromszor is brékelte Fogninit, aki viszont mindháromszor talpra állt, és kiharcolta a rövidítést.

A 13. kiemelt kiválóan kezdte a tie-breaket (3–0), majd 6–3-nál három meccslabdához jutott, de Nadal egyenlített (6–6). A negyedik lehetőségét 7–6-nál azonban már nem szalasztotta el Fognini, így alig több mint kétórás meccsen búcsúztatta a nyolcszoros győztest – nem érdemtelenül, ugyanis kétszer annyi nyerőt ütött (34–17), mint Nadal.

Az olasz játékos sorozatban másodszor verte meg a spanyol klasszist, hiszen februárban, a Rio de Janeiró-i verseny elődöntőjében is legyőzte a salakkirályt, aki 2003 óta – ekkor 16 éves volt – nem szerepelt ilyen gyengén a barcelonai versenyen.

A címvédő Nisikori Kei, akárcsak a tavalyi döntőben, most is simán megverte a kolumbiai Santiago Giraldót. A bukaresti férfi torna negyeddöntőjébe Daniel Gimeno-Traver személyében csak egy nem kiemelt játékos jutott be.

A hölgyek stuttgarti versenyén a háromszoros címvédő Marija Sarapova három szettben kikapott Angelique Kerbertől, aki a harmadik játszmában mind a négyszer elvette az első kiemelt adogatását.

Az orosz játékos a könnyedén megnyert első játszma után a másodikban 5:4-re vezetett, amikor másik mérkőzés kezdődött, és a német teniszező a hátralévő tíz játékból kilencet megnyert. Kerber a negyeddöntőben a szintén orosz Jekatyerina Makarovával találkozik.

ATP 500-AS TORNA, BARCELONA (2 265 235 euró, salak)
3. FORDULÓ (ÁGRAJZ SZERINT)
Nisikori (japán, 1.)–Giraldo (kolumbiai, 15.) 6:2, 6:1
Bautista-Agut (spanyol, 7.)–Cuevas (uruguayi, 10.) 7:6, 6:2
Klizan (szlovák, 14.)–Estrella (dominikai köztársaságbeli) 6:4, 6:3
Robredo (spanyol, 9.)–Granollers (spanyol) 6:2, 6:2
Kohlschreiber (német, 12.)–Paire (francia) 6:4, 7:6
Ferrer (spanyol, 3.)–Ymer (svéd) 6:3, 6:4
Andújar (spanyol)–López (spanyol, 5.) 6:3, 6:4
Fognini (olasz, 13.)–Nadal (spanyol, 2.) 6:4, 7:6

ATP 250-ES TORNA, BUKAREST (494 310 euró, salak)
2. FORDULÓ
Simon (francia, 1.)–Tipszarevics (szerb) 7:5, 6:4
Gimeno-Traver (spanyol)–Mektic (horvát) 7:5, 6:2
Bolelli (olasz, 8.)–Haider-Maurer (osztrák) 6:4, 6:4
Monfils (francia, 2.)–Juzsnij (orosz) 6:1, 6:2
A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Simon (francia, 1.)–Gimeno-Traver (spanyol)
Karlovic (horvát, 3.)–Vesely (cseh, 7.)
García-López (spanyol, 5.)–Rosol (cseh, 4.)
Bolelli (olasz, 8.)–Monfils (francia, 2.)

WTA-TORNA, STUTTGART (731 000 dollár, salak)
2. FORDULÓ

Kerber (német)–Sarapova (orosz, 1.) 2:6, 7:5, 6:1
Makarova (orosz, 6.)–Melnyikova (orosz) 6:2, 6:3
Brengle (amerikai)–Kvitová (cseh, 3.) 6:3, 7:6
Garcia (francia)–Witthöft (német) 7:6, 6:2
Suárez-Navarro (spanyol, 8.)–Bencic (svájci) 6:4, 7:6
Wozniacki (dán, 4.)–Safárová (cseh) 7:6, 6:1
Errani (olasz)–Dijasz (kazah) 6:4, 6:1
A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Kerber (német)–Makarova (orosz, 6.)
Brengle (amerikai)–Garcia (francia)
Suárez-Navarro (spanyol, 8.)–Wozniacki (dán, 4.)
Errani (olasz)–Halep (román, 2.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik