Tenisz: a Barca sztárja pesszimista a Davis-kupával kapcsolatban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.05.11. 12:49
null
Gerard Piqué pesszimista a Davis-kupával kapcsolatban (Fotó: AFP)
Gerard Piqué bevallotta, pesszimista az idei tenisz Davis-kupa megrendezésével kapcsolatban, miután a koronavírus-járvány miatt Spanyolországban korlátozások vannak érvényben a rendezvények látogatottságát illetően.    

 

A Barcelona futballistája által vezetett befektetési csoport, a Kosmos 2018-ban hárommilliárd euróért vette meg az esemény rendezési jogát, s alaposan át is alakította a lebonyolítást. A férfiválogatottak versenysorozata győztesének kiléte tavaly óta a 18 csapatos madridi fináléban dől el, a hagyományos hazai és idegenbeli párharcokra már csak a selejtezőben kerül sor.

Idén is a spanyol főváros a döntő házigazdája, s a magyar válogatott is a résztvevők között lenne.

„Kicsit borúlátó vagyok. Nézők nélkül nehéz lenne megrendezni a viadalt – nyilatkozott Piqué a spanyol Movistar televíziónak. – Sok a bizonytalanság. Folyamatosan kapcsolatban vagyunk a sportminisztériummal és a kormánnyal, hogy fogadhatunk-e szurkolókat. Különbözőek a vélemények, s egyelőre biztos választ senki nem tud adni.”

Hozzátette: a szigorú intézkedések az előkészületeket is megnehezítik, de a csapata továbbra is azon dolgozik, hogy ha enyhülnek a korlátozások– és esetleg nézőket is beengedhetnek –, megrendezhessék az eseményt.

„Úgy gondolom, a következő hetekben tisztul majd a kép, mi mindenesetre készen fogunk állni” – fogalmazott.

Piqué március óta nem futballozott, ám a múlt héten visszatért együtteséhez, a Barcelonához, amelynél ismét adva van az egyéni edzéslehetőség. A liga elnöke szerint június 12-én folytatódhat a spanyol bajnokság, a játékos viszont úgy érzi, több idő kellene a visszatérés előtt.

„Ez mindössze egy hónap, felkészülési meccsek nélkül. Bár biztos vagyok benne, hogy a La Liga a legjobbat akarja, és reméli, nem lesznek sérülések, én mégis úgy gondolom, néhány nappal többre lenne szükség a megfelelő felkészüléshez”– mondta a 33 éves, világ- és Európa-bajnok védő.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik