Tenisz: 20 éven belül talán Hingis ellen játszhat korábbi munkatársunk

K. R.K. R.
Vágólapra másolva!
2020.09.14. 15:23
null
Piszter-Domán Éva és az idei érem
Piszter-Domán Éva az idén is megnyerte a korosztályos versenyt a svájci bajnokságban, így Martina Hingis és Patty Schnyder után ő a harmadik a ranglistán.
A lányaival
A lányaival

A Nemzeti Sport kiadójánál korábban többek között Sport Network-lapigazgatóként, illetve marketing- és üzletfejlesztési osztályvezetőként dolgozó Piszter-Domán Éva 2019 után az idén is megnyerte a svájci nemzeti bajnokságot a 40 év felettiek kategóriájában. Az egykori válogatott teniszező az elmúlt három évben csupán egyszer kapott ki, és annyi pontot szerzett sikereivel, hogy a svájci ranglista harmadik helyére lépett fel – az első az ötszörös Grand Slam-bajnok Martina Hingis, a második a WTA listáján korábban top 10-es, Australian Open-elődöntős Patty Schnyder!


„Van egy nagy szakadék a második és a harmadik helyezett között, ami nem látszik, csak én tudom – jelentette ki nevetve Piszter-Domán Éva, aki elárulta, Hingisék nem indulnak ezeken a szeniorversenyeken, mert a korhatár nélküli, aktív kategóriában játszanak. – Ez a ranglista megtisztelő, de azért mókás is. Mindketten példaképeim, és nyilván egészen más szintet képviselnek.”

A ranglistán csak világsztárok előzik meg
A ranglistán csak világsztárok előzik meg

Hozzátette, Hingis ismét elkezdett a csapatbajnokságban játszani Svájcban, és ha esetleg pár év múlva áttérne a szeniorviadalokra, vagy ő szerződne egy jobb csapathoz, akkor lenne rá esély, hogy egymás ellen, vagy minimum egy helyszínen teniszezhessenek.

„Ha nem is néhány, de mondjuk húsz éven belül reális esélyét látom annak, hogy pályára léphessek Martina ellen, amivel nagy álmom valósulna meg. Elsőre távolinak tűnhet ez a cél, de húsz évvel ezelőtt eszembe sem jutott volna hasonló, szóval...” – mondta korábbi munkatársunk.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik