Roland Garros: Nadal három szettben elintézte Schwartzmant is

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.10.09. 18:19
null
Rafael Nadal egy győzelemre a 13. Roland Garros-címétől (Fotó: AFP)
Rafael Nadal három játszmában, 6:3, 6:3, 7:6-ra legyőzte az argentin Diego Schwartzmant a francia nemzetközi teniszbajnokság (Roland Garros) férfi egyesének első elődöntőjében, így bejutott a vasárnapi fináléba, amelyben a világelső Novak Djokovics lesz az ellenfele.

 

Nem mintha Rafael Nadalra ez lenne a jellemző, de nem vehette félvállról Diego Schwartzmant pályafutása 13. Roland Garros-elődöntőjében, hiszen amellett, hogy az argentin teniszező a nyolc között a kétszeres RG-döntős Dominic Thiemet búcsúztatta, a felek legutóbbi összecsapását is ő nyerte meg. Mármint Schwartzman. A világranglistán most még „csak” 14., de jövő hétfőtől top 10-es dél-amerikai játékos kilenc vereség után idén szeptemberben, a római salakpályás ATP 1000-es torna negyeddöntőjében két játszmában (6:2, 7:5) legyőzte a spanyol klasszist.

Schwartzman most is jól kezdett, már az első gémben eljutott két bréklabdáig, ám Nadal a tizenhárom percig tartó játék során végül hozta az adogatását. A következő három gémet egyaránt a fogadó nyerte meg, majd az ötödikben, a spanyol 3:1-es vezetésénél is volt egy bréklehetősége az első Grand Slam-elődöntőjét vívó argentinnak, Nadal azonban ezt a játékot is megnyerte, majd 5:3-nál a harmadik játszmalabdáját kihasználva, 64 perc játék után befejezte a szettet (6:4).

A második felvonásban Schwartzmannak sokkal kevesebb esélye volt, Nadal ezt a játszmát is 6:4-re húzta be, viszont húsz perccel rövidebb idő alatt, mint az elsőt. Ez utóbbi volt a 12. szett a Garroson idén lejátszott 17-ből, amely során a spanyol több nyerőt ütött, mint ki nem kényszerített hibát.

Jól kezdődött Nadal számára a harmadik játszma is, kétszer is brékelőnybe került, de ekkor túl sok hiba csúszott a játékába, és az igazán fontos pontokat sem tudta megnyerni, így Schwartzman kétszer is egyenlített a magabiztosságát elveszítő spanyol klasszis ellen. A 11. – maratoni hosszúságú – játékban Nadal három bréklabdát hárítva hozta az adogatását, ám az argentin újra egyenlített. Jöhetett a rövidítés, amelyben Nadal esélyt sem hagyott ellenfelének: pontot sem veszítve 7–0-ra nyert, így sorozatban negyedszer, összességében tizenharmadszor jutott be a Roland Garros fináléjába. 6:3, 6:3, 7:6 (7–0)

ROLAND GARROS, PÁRIZS (35 025 914 euró, salak)
FÉRFI EGYES, ELŐDÖNTŐ
Nadal (spanyol, 2.)–Schwartzman (argentin, 12.) 6:3, 6:3, 7:6 (7–0)
Djokovics (szerb, 1.)–Cicipasz (görög, 5.) 6:3, 6:2, 5:7, 4:6, 6:1

A DÖNTŐBEN
Október 11., vasárnap

Djokovics (szerb, 1.)–Nadal (spanyol, 2.) (Tv: Eurosport1) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik