Roland Garros: május közepén döntenek Sarapováról

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.04.21. 14:22
Május 15. után, a rajt előtt két héttel döntenek a Roland Garros szervezői arról, hogy a doppingeltiltását letöltő orosz teniszező, a Párizsban kétszer is győztes Marija Sarapova kaphat-e szabadkártyát a versenyre.

Az év második Grand Slam-versenyének küzdelmei május 28-án kezdődnek, és június 11-én zárulnak.

Az ötszörös GS-győztes, korábbi világelső Sarapova a jövő héten, a stuttgarti WTA-versenyen tér vissza, amelyen szabadkártyával vesz részt, viszont csak szerdától léphet pályára, akkor jár le ugyanis az eltiltása. A stuttgarti után a római tornán is szabadkártyásként áll majd rajthoz.

Az éljátékosok közül korábban Angelique Kerber és Andy Murray is megkérdőjelezte, hogy a doppingvétség miatt eltiltott Sarapova selejtezős részvétel nélkül megérdemli-e a szabadkártyát a főtáblára a viadalokon.

A nemzetközi szövetség júniusban két évre tiltotta el a volt világelsőt meldonium használata miatt, a nemzetközi Sportdöntőbíróság azonban októberben 15 hónapra enyhítette a büntetését.

Sarapova az elsők között bukott meg a 2015 decemberében tiltólistára került szerrel. Doppingtesztje tavaly januárban, az ausztrál nyílt bajnokságon lett pozitív. Azzal védekezett, hogy a 2000-es évek közepén gyakran betegeskedett, magnéziumhiányt, szívritmuszavart állapítottak meg, és cukorbetegségre utaló jeleket találtak nála, a családjában előfordult cukorbetegség, ezért kezdett gyógyszereket szedni. Hangsúlyozta, nem tudta, hogy a készítmény, amelyet tíz évig szedett, tiltott anyagot tartalmaz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik