Roland Garros: Kvitová sérülés miatt visszalépett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.27. 11:42
null
Kvitová egy ideje állandó fájdalommal küzd a bal karjában (Fotó: AFP)
Alig néhány órával első fordulós mérkőzése előtt a kétszeres wimbledoni bajnok, Petra Kvitová visszalépett a Roland Garros küzdelmeitől. Mint Twitter-csatornáján írta: hetek óta fájdalommal küzd a bal alkarjában, ezért vasárnap MR-vizsgálatnak vetették alá, amely izomszakadást állapított meg.

 

A 29 éves Petra Kvitová az idei versenyen a hatodik kiemeltként indulhatott volna, ám Twitter-csatornáján sajnálkozva közölte hétfő délelőtt, hogy nem tud kiállni a román Sorana Cristea elleni első fordulós mérkőzésére, mert hetek óta fáj a bal alkarja, és a vasárnap elvégzett MR-vizsgálatok izomszakadást állapítottak meg.

Kvitová egyébként az utolsó felkészülési tornáján, a két héttel ezelőtti római verseny 3. fordulójában a görög Maria Szakkari ellen kényszerült visszalépni a bal karja miatt, ám akkor még úgy vélte, a Garroson rajthoz állhat.

„Rendkívül csalódottan jelentem be visszalépésemet a Roland Garrostól. Hetek óta fáj a bal alkarom, és vasárnap este megállapították, hogy izomszakadásom van, amely tovább rosszabbodhat, ha ma játszom” – írta a cseh teniszező a közösségi oldalán.

„Két éve a Roland Garroson tértem vissza, úgyhogy most igazán szomorú vagyok, hogy nem léphetek ismét pályára. Nehéz döntést hoztam, és nagyon remélem, hogy 2020-ban újult erővel térhetek vissza” – fogalmazott a 29 éves sportoló.

A balkezes Kvitová nem először kényszerül hosszabb kihagyásra ütőkeze miatt. Amikor 2016 karácsonya előtt nem sokkal otthonában egy betörő késsel támadta meg, a bal karjában az idegek mellett sérültek a szalagjai is. Akkor öt hónap kihagyás után éppen a francia nemzetközi bajnokságon tért vissza, s a második fordulóban esett ki.

Kvitová visszalépése után Cristea ellenfele – Babos Tímeához hasonlóan szerencsés vesztesként – a selejtező harmadik körében vereséget szenvedő szlovén Kaja Juvan lesz.



Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik