Roland Garros: Djokovics és Nadal a négy között találkozhat

2013.05.24. 12:40
null
Djokovics és Nadal idén már az elődöntőben összekerülhet (Fotó: Action Images, archív)
Megtartották Párizsban a francia nemzetközi teniszbajnokság (Roland Garros) férfi és női egyesének sorsolását. A legérdekesebb, hogy a férfiaknál hétszeres bajnok spanyol Rafael Nadal az elődöntőben összekerülhet az első helyen rangsorolt Novak Djokoviccsal, mivel egy ágon lesznek. A másik ágon pedig akár egy Roger Federer–David Ferrer meccs is összejöhet a négy között.

Nadal közel hét hónapot hagyott ki térdsérülés miatt az előző évben, a visszatérése után viszont idén minden versenyén, amelyen elindult, döntőbe jutott. A hosszú kényszerszünete miatt eredetileg csak negyedik kiemelt lett volna a Roland Garroson, de Andy Murray visszalépése után a harmadik helyet kapta végül meg.

Nadal az első körben a német Daniel Brands, Djokovics pedig a belga David Goffin ellen kezd, míg Federerre selejtezős ellenfél vár.

A nőknél a világelső Serena Williams a grúz Anna Tatisvili, a címvédő Marija Sarapova pedig a tajvani Hszie Szu-vej ellen játszik először – utóbbi még sohasem élte túl az első fordulót a Garroson. Az egyedüli magyar egyéni induló, Czink Melinda az olasz Francesca Schiavonéval indít (Babos Tímea a selejtezőben búcsúzott). A világranglista 108. helyén álló magyar játékos korábban még soha nem mérkőzött a rangsorban jelenleg 38. Schiavonéval. Bravúrgyőzelem esetén Czink a Flavia Pennetta (olasz)–Kirsten Flipkens (belga, 21.) párharc továbbjutójával találkozhat.

 

ROLAND GARROS 2013, A FÉRFI EGYES PÁROSÍTÁSA (ÁGRAJZ SZERINT)
Djokovics (szerb, 1.)–Goffin (belga)
Dodig (horvát)–Pella (argentin)
Kuznetsov (amerikai)–Pouille (francia)
Falla (kolumbiai)–Dimitrov (bolgár, 26.)
Dolgopolov (ukrán, 22.)–Turszunov (orosz)
Tomic (ausztrál)–Hanescu (román)
Bolelli (olasz)–Lu Jen-hszün (tajvani)
Vesely (cseh)–Kohlschreiber (német, 16.)
Haas (német, 12.)–Rufin (francia)
Sock (amerikai)–García-López (spanyol)
Kuznyecov (orosz)–Harrison (amerikai)
Berlocq (argentin)–Isner (amerikai, 19.)
Juzsnij (orosz, 29.)–Andújar (spanyol)
Delbonis (argentin)–Reister (német)
Verdasco (spanyol)–Gicquel (francia)
Mahut (francia)–Tipszarevics (szerb, 8.)
Nadal (spanyol, 3.)–Brands (német)
Klizan (szlovák)–Russell (amerikai)
Riba (spanyol)–Rosol (cseh)
A. Beck (német)–Fognini (olasz, 27.)
Paire (francia, 24.)–Bagdatisz (ciprusi)
Kubot (lengyel)–Teixeira (francia)
Zemlja (szlovén)–Giraldo (kolumbiai)
Levine (amerikai)–Nisikori (japán, 13.)
Wawrinka (svájci, 9.)–De Bakker (holland)
Pospisil (kanadai)–Zeballos (argentin)
De Schepper (francia)–Haase (holland)
Ramos (spanyol)–Janowicz (lengyel, 21.)
F. Mayer (német, 28.)–Istomin (üzbég)
Serra (francia)–Davigyenko (orosz)
Przysiezny (lengyel)–Williams (amerikai)
Sztahovszkij (ukrán)–Gasquet (francia, 7.)
Berdych (cseh, 5.)–Monfils (francia)
Gulbis (lett)–Dutra Silva (brazil)
Sijsling (holland)–J. Melzer (osztrák)
Zopp (észt)–Robredo (spanyol, 32.)
Seppi (olasz, 20.)–L. Mayer (argentin)
Kavcic (szlovén)–Duckworth (ausztrál)
Alund (argentin)–Roger-Vasselin (francia)
Haider-Maurer (osztrák)–Almagro (spanyol, 11.)
Raonic (kanadai, 14.)–Malisse (belga)
Darcis (belga)–Llodra (francia)
Struff (német)–Donszkoj (orosz)
Marcsenko (ukrán)–K. Anderson (dél-afrikai, 23.)
Granollers (spanyol, 31.)–López (spanyol)
Sousa (portugál)–Szoeda (japán)
Johnson (amerikai)–Montanés (spanyol)
Matosevic (ausztrál)–Ferrer (spanyol, 4.)
Tsonga (francia, 6.)–Bedene (szlovén)
J. Nieminen (finn)–Mathieu (francia)
Bautista-Agut (spanyol)–Müller (luxemburgi)
Becker (német)–Chardy (francia, 25.)
Mónaco (argentin, 17.)–Gimeno-Traver (spanyol)
Troicki (szerb)–Blake (amerikai)
Stepánek (cseh)–Kyrgios (ausztrál)
Petzschner (német)–Cilic (horvát, 10.)
Simon (francia, 15.)–Hewitt (ausztrál)
Mannarino (francia)–Cuevas (uruguayi)
Hájek (cseh)–Kudla (amerikai)
Lacko (szlovák)–Querrey (amerikai, 18.)
Benneteau (francia, 30.)–Berankis (litván)
Kamke (német)–Lorenzi (olasz)
Devvarman (indiai)–Munoz-De la Nava (spanyol)
Carreno-Busta (spanyol)–Federer (svájci, 2.)

 

ROLAND GARROS 2013, A NŐI EGYES PÁROSÍTÁSA (ÁGRAJZ SZERINT)
S. Williams (amerikai, 1.)–Tatisvili (grúz)
Bejgelzimer (ukrán)–Garcia (francia)
Niculescu (román)–Larsson (svéd)
Bertens (holland)–Cirstea (román, 26.)
Pavljucsenkova (orosz, 19.)–Hlavácková (cseh)
Cetkovská (cseh)–Pucskova (orosz)
Voszkobojeva (kazah)–Min (amerikai)
Foretz Gacon (francia)–Vinci (olasz, 15.)
Wozniacki (dán, 10.)–Robson (brit)
Záhlavová-Strycová (cseh)–Jovanovszki (szerb)
Parmentier (francia)–Rybariková (szlovák)
Kuznyecova (orosz)–Makarova (orosz, 22.)
Lepchenko (amerikai, 29.)–Lucic (horvát)
Oprandi (olasz)–Szvitolina (ukrán)
Cepelová (szlovák)–McHale (amerikai)
Barthel (német)–Kerber (német, 8.)
A. Radwanska (lengyel, 4.)–Peer (izraeli)
Burdette (amerikai)–Vekic (horvát)
Pfizenmaier (német)–Minella (luxemburgi)
U. Radwanska (lengyel)–V. Williams (amerikai, 30.)
Georges (francia, 24.)–Z. Kucová (szlovák)
Razzano (francia)–Feuerstein (francia)
Scheepers (dél-afrikai)–Johansson (francia)
Martic (horvát)–Ivanovics (szerb, 14.)
Petrova (orosz, 11.)–Puig (Puerto Ricó-i)
Keys (amerikai)–Doi (japán)
Pavlovic (francia)–Rogers (amerikai)
Halep (román)–Suárez-Navarro (spanyol, 20.)
Lisicki (német, 32.)–Arvidsson (svéd)
Torró-Flor (spanyol)–Glusko (izraeli)
Morita (japán)–Putintsteva (kazah)
Rus (holland)–Errani (olasz, 5.)
Li Na (kínai, 6.)–Medina-Garrigues (spanyol)
Mattek (amerikai)–Domínguez-Lino (spanyol)
Maria (német)–Ormaechea (argentin)
Vandeweghe (amerikai)–Svedova (kazah, 27.)
Zakopalová (cseh, 23.)–Kanepi (észt)
Vögele (svájci)–Watson (brit)
Barty (ausztrál)–Hradecká (cseh)
Bratchikova (portugál)–Kirilenko (orosz, 12.)
Bartoli (francia, 13.)–Govorcova (fehérorosz)
Kr. Plisková (cseh)–Duque Marino (kolumbiai)
Czink (magyar)–Schiavone (olasz)
Pennetta (olasz)–Flipkens (belga, 21.)
Cornet (francia, 31.)–Koehler (portugál)
Begu (román)–Soler-Espinosa (spanyol)
Záhlavová (cseh)–Beck (német)
Vesznyina (orosz)–Azarenka (fehérorosz, 3.)
Kvitová (cseh, 7.)–Rezai (francia)
Peng Su-aj (kínai)–Giorgi (olasz)
Schmiedlová (szlovák)–Wickmayer (belga)
Hampton (amerikai)–Safárová (cseh, 25.)
Jankovics (szerb, 18.)–Hantuchová (szlovák)
Ka. Plisková (cseh)–Muguruza (spanyol)
Mladenovic (francia)–Davis (amerikai)
Date Krumm (japán)–Stosur (ausztrál, 9.)
Cibulková (szlovák, 16.)–Curenko (ukrán)
Erakovic (új-zélandi)–Baltacha (brit)
V. King (amerikai)–Cadantu (román)
Knapp (olasz)–Stephens (amerikai, 17.)
Paszek (osztrák, 28.)–Oudin (amerikai)
Cseng Csie (kínai)–Dolonc (szerb)
Bouchard (kanadai)–Pironkova (bolgár)
Hszie Szu-vej (tajvani)–Sarapova (orosz, 2.)
Legfrissebb hírek

Udvardy Panna kiejtette az első kiemeltet

Tenisz
17 órája

Roland Garros: Cobolli szerint Zverev pályafutása miatt is megérdemelte a Grand Slam-győzelmet

Tenisz
21 órája

Zverev megcsinálta, óriási mérkőzésen nyerte meg első GS-tornáját Cobolli ellen

Tenisz
2026.06.07. 19:53

Cseh-amerikai győzelem női párosban a Roland Garroson

Tenisz
2026.06.07. 13:41

Nem teljesedett be Chwalinska tündérmeséje, Andrejeva nyerte a Roland Garrost

Tenisz
2026.06.06. 16:57

Fucsovicsék legyőzői megvédték címüket párosban a Roland Garroson

Tenisz
2026.06.06. 13:16

Hetvenéves Wimbledon királya, az első világklasszis svéd teniszező, Björn Borg

Népsport
2026.06.06. 09:59

Roland Garros: Zverev bejutott a döntőbe, csupán egy lépésre van élete első GS-diadalától

Tenisz
2026.06.05. 17:45
Ezek is érdekelhetik