Roland Garros: Del Potro vigasztalta a zokogó spanyolt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.01. 17:28
Juan Martín del Potro ott van a legjobb 32 között a Roland Garroson férfi egyesben, de aligha ilyen módon szeretett volna bejutni a harmadik fordulóba.

SZAVAZÁS

Ki nyeri a Roland Garroson a férfi egyest?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Juan Martín del Potro a mezőny egyik legszimpatikusabb tagja, és most újra jelesre vizsgázott emberségből. Nicolás Almagro volt az ellenfele, aki az első szett elvesztés után a második játszmát megnyerte, de a harmadik elején, 1:1-es állásnál lábsérülés miatt fel kellett adnia a küzdelmet.

A spanyol rendkívül csalódottan vette ezt tudomásul, zokogott, majd földhöz vágott egy vizes palackot. Del Potro odaült mellé, és próbálta vigasztalni vigasztalhatatlan ellenfelét. Ha valaki, akkor az argentin tudja, mennyire meg tudják keseríteni egy sportoló életét a sérülések, ő maga három csuklóműtét után tért vissza tavaly hosszú kihagyást követően.



Del Potro a következő körben szinte biztos jobban megizzad majd, hiszen Andy Murray vár rá. A skót világelső Martin Klizan ellen is elbukott egy játszmát, és az utolsóban is tie-breakre kényszerült, de kiharcolta a továbbjutást.

Ázsiai csatát láthatunk majd a legjobb 32 között, Nisikori Kei ellenfele ugyanis a 21 esztendős dél-koreai Csung Hjeon lesz. Utóbbi hétéves korában orvosi javaslatra kezdett el teniszezni, gyenge látásának javítása érdekében.

Csung Hjeon orvosi tanácsra kezdett teniszezni (Fotó: AFP)
Csung Hjeon orvosi tanácsra kezdett teniszezni (Fotó: AFP)

ROLAND GARROS, PÁRIZS (36 000 000 euró, salak)
FÉRFI EGYES, 2. FORDULÓ

Murray (brit, 1.)–Klizan (szlovák) 6:7, 6:2, 6:2, 7:6
Del Potro (argentin, 29.)–Almagro (spanyol) 6:3, 3:6, 1:1-nél Almagro feladta
Isner (amerikai, 21.)–Lorenzi (olasz) 6:3, 7:6, 7:6
Hacsanov (orosz)–Berdych (cseh, 13.) 7:5, 6:4, 6:4
Verdasco (spanyol)–Herbert (francia) 6:3, 3:6, 4:6, 6:3, 6:3
Cuevas (uruguayi, 22.)–Kicker (argentin) 6:4, 6:4, 6:4
Csung Hjeon (dél-koreai)–Istomin (üzbég) 6:1, 7:5, 6:1
Nisikori (japán, 8.)–Chardy (francia) 6:3, 6:0, 7:6
Wawrinka (svájci, 3.)–Dolgopolov (ukrán) 6:4, 7:6, 7:5
Fognini (olasz, 28.)–Seppi (olasz) 6:4, 7:5, 6:3
Gasquet (francia, 24.)–Estrella (dominikai köztársaságbeli) 6:1, 6:0, 6:4
Monfils (francia, 15.)–Monteiro (brazil) 6:1, 6:4, 6:1
Edmund (brit)–Olivo (argentin) 7:5, 6:3, 6:1
Anderson (dél-afrikai)–Kyrgios (ausztrál, 18.) 5:7, 6:4, 6:1, 6:2
López (spanyol)–Ferrer (spanyol, 30.) 7:5, 3:6, 7:5, 4:6, 6:4
Cilic (horvát, 7.)–Kravcsuk (orosz) 6:3, 6:2, 6:2

3. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA (ágrajz szerint)
Murray (brit, 1.)–Del Potro (argentin, 29.)
Isner (amerikai, 21.)–Hacsanov (orosz)
Verdasco (spanyol)–Cuevas (uruguayi, 22.)
Csung Hjeon (dél-koreai)–Nisikori (japán, 8.)
Wawrinka (svájci, 3.)–Fognini (olasz, 28.)
Gasquet (francia, 24.)–Monfils (francia, 15.)
Edmund (brit)–Anderson (dél-afrikai)
López (spanyol)–Cilic (horvát, 7.)
Raonic (kanadai, 5.)–García-López (spanyol)
Carreno-Busta (spanyol, 20.)–Dimitrov (bolgár, 11.)
Vesely (cseh)–Bautista (spanyol, 17.)
Baszilasvili (grúz)–Nadal (spanyol, 4.)
Thiem (osztrák, 6.)–Johnson (amerikai, 25.)
Zeballos (argentin)–Goffin (belga, 10.)
Pouille (francia, 16.)–Ramos (spanyol, 19.)
Schwartzman (argentin)–Djokovics (szerb, 2.)

NŐI EGYES, 2. FORDULÓ
Szvitolina (ukrán, 5.)–Pironkova (bolgár) 3:6, 6:3, 6:2
Linette (lengyel)–Konjuh (horvát, 29.) 6:0, 7:5
Sevastova (lett, 17.)–Bouchard (kanadai) 6:3, 6:0
Martic (horvát)–Keys (amerikai, 12.) 3:6, 6:3, 6:1
Vesznyina (orosz, 14.)–Lepchenko (amerikai) 4:6, 6:3, 6:0
Suárez-Navarro (spanyol, 21.)–Cirstea (román) 7:5, 6:4
Kaszatkina (orosz, 26.)–Vondrousová (cseh) 7:6, 6:4
Halep (román, 3.)–Maria (német) 6:4, 6:3
Hszie Szu-vej (tajvani)–Townsend (amerikai) 6:0, 2:6, 6:3
Garcia (francia, 28.)–Paquet (francia) 7:5, 6:4
Cornet (francia)–Strycová (cseh, 20.) 6:4, 6:1
A. Radwanska (lengyel, 9.)–Van Uytvanck (belga) 6:7, 6:2, 6:3
Cepede (paraguayi)–Pavljucsenkova (orosz, 16.) 7:6, 2:6, 6:4
Duque Marino (kolumbiai)–Rybariková (szlovák) 1:6, 6:3, 8:6
Witthöft (német)–Parmentier (francia) 6:4, 7:6
Ka. Plísková (cseh, 2.)–Alekszandrova (orosz) 6:2, 4:6, 6:3

3. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA (ágrajz szerint)
Curenko (ukrán)–Ostapenko (lett)
Stosur (ausztrál, 23.)–Mattek (amerikai)
Wozniacki (dán, 11.)–Bellis (amerikai)
Csang Suaj (kínai, 32.)–Kuznyecova (orosz, 8.)
Muguruza (spanyol, 4.)–Putyinceva (kazah, 27.)
Rogers (amerikai)–Mladenovic (francia, 13.)
V. Williams (amerikai, 10.)–Mertens (belga)
Bacsinszky (svájci, 30.)–Dzsabur (tunéziai)
Szvitolina (ukrán, 5.)–Linette (lengyel)
Sevastova (lett, 17.)–Martic (horvát)
Vesznyina (orosz, 14.)–Suárez-Navarro (spanyol, 21.)
Kaszatkina (orosz, 26.)–Halep (román, 3.)
Hszie Szu-vej (tajvani)–Garcia (francia, 28.)
Cornet (francia)–A. Radwanska (lengyel, 9.)
Cepede (paraguayi)–Duque Marino (kolumbiai)
Witthöft (német)–Ka. Plísková (cseh, 2.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik