Legjobbjaink Románia ellen melegíthetnek be a Fed-kupában

Vágólapra másolva!
2014.01.31. 16:37
null
Jani Réka (balra) és Babos Tímea ezúttal nem ellenfélként, hanem csapattársként küzdhet (Fotó: Veres Viktor)
Hazai rendezésű sportversenyek eredményeiből kiindulva furcsa lehet, de a Federation-kupa euro-afrikai-zóna 1. csoportjának jövő heti viadalán a bennmaradás lesz a magyar válogatott célja a Syma-csarnokban. Nincs mit csodálkozni rajta, hiszen a csapatok névsora alapján elég élesen kirajzolódik a B-csoport erősorrendje. A kiesés elkerüléséhez a három ellenfél közül legalább egyet meg kell előzni, amely – jó esetben – alighanem Lettország lesz.



A MAGYAR VÁLOGATOTT PROGRAMJA
Február 5., szerda, 16 óra. 1. csoportmérkőzés: Magyarország–Románia
Február 7., péntek, 16 óra. 2. csoportmérkőzés: Magyarország–Lettország
Február 8., szombat, 16 óra. 3. csoportmérkőzés: Magyarország–Nagy-Britannia
Február 9., vasárnap: helyosztók
Helyszín: Syma-csarnok

„A jóval erősebb románok elleni szerdai meccs remélhetőleg jó főpróbául szolgál, amelyen a lányok szokják a hangulatot. Másnap a lettek ellen jöhet az előadás, ahol a bennmaradást érő győzelmet meg lehet szerezni, szombaton pedig jó meccs kerekedhet a britek ellen – vázolta a terveket Barátosi Levente szövetségi kapitány, aki fiatalításba kezdett, és már egy-két év múlva szeretne feljutásra esélyes csapatot építeni. – Addigra remélhetőleg a jelenleg tizenöt-tizenhat éves tehetségekre is számíthatunk, és mostani játékosaink is érettebbek lesznek.”

Mivel a románoknál Simona Halep és Sorana Cirstea személyében két top harmincas játékos is a keret tagja, ellenük tényleg óriási csoda kell a sikerhez. A rangsorban 215. Diana Marcinkevicával csatába induló Lettországot viszont le kell győzni, és a szupertehetség Laura Robsont csuklósérülés miatt nélkülöző britek ellen is lehet esély. Ez még úgyis igaz, hogy a mieink idei eredményei eddig hagynak némi kívánnivalót maguk után.

A párosban sydneyi tornagyőzelmet ünneplő Babos egyéniben még nem tudott meccset nyerni, Jani Réka két floridai versenyét két győzelemmel és két vereséggel zárta, Bukta Ágnes viszont Sunderlandben meglepetésre legyőzte a nála jóval magasabban rangsorolt holland Arantxa Rust. Ráadásul utóbbi kettőben közös, hogy rengeteget fejlődtek kemény pályán, a budapesti tornán hasonló lesz a borítás.

A február 4. és 9. között sorra kerülő viadalra a www.tex.hu honlapon lehet jegyet vásárolni. (X)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik