Hálócsapda – Malonyai Péter publicisztikája

Vágólapra másolva!
2019.12.28. 23:25

Esztendőnként legalább egyszer megnézem a Keresztapa című filmet, láthatom akárhányszor, lenyűgözve figyelem a Corleone család (társadalom)történetét. A film elején a temetkezési vállalkozó Bonasera azzal kezdi mondandóját, hogy „Hiszek Amerikában”, majd azt kéri, hogy Don Corleone büntesse meg a lánya csábítóját. Ez a kezdet a fő érv volt a rendező, Francis Ford Coppola mellett, akit persze támadtak azért, hogy torz képet fest Amerikáról.

Oldalakat tudnék írni e moziról, de esetünkben lényegesebb, hogy kis módosítással Bonaserát idézem kezdetként: hiszek a sportban.

Ezzel együtt képtelenség nem észrevenni, hogy az üzleti összefonódások nem feltétlenül a jog és az erkölcs mentén szerveződnek. A maffia kitétel egyre gyakrabban kerül elő – cáfolhatatlanul.

Nincs megállás.

Most éppen az van, hogy kiderült: sportfogadási maffia módosítgatja a teniszmeccsek eredményeit. Főként a kezdő(bb) játékosokat környékezi meg, akik – ez a megfogalmazás – szegényebb országok polgárai, magyarán, jól jön nekik egy kis pluszpénz.

Ez még rendben lenne, van az úgy, hogy nagyon kell az embernek a pénz, ráadásul a szegénység tisztessége csak a (nép)mesékben létezik, legalábbis örök érvényűen. Ám a hírekből az is kiderül, hogy 135 játékos érintett világszerte, ami azért nem kis szám, az pedig, hogy egy „három ATP-címet szerző játékos” is belekeveredett, csak ráadás. Újabb bizonyíték arra, hogy nincs annyi pénz, amennyi elég.

Ami a részleteket illeti, Eric Bisschop belga főügyész elárulta, hogy az örmény maffia van érdekelve az esetben, azt pedig kénytelen-kelletlen megállapította, hogy a hálózat rendkívül intelligens módon működik, a szervezet okosan felépített, mindenki csak a saját feladatával foglalkozik.

Miért lenne másképp? A maffia éppen azért létezik, s létezni fog, mert rend van. Legyen elég annyi, hogy ha a katona hű a fogadalmához, a szervezet mindent megtesz érte, s ha mégis a törvény kezére kerül, a családjáról is gondoskodik. Hogy az erkölcs mentén haladva mi a véleményem az egészről, nem lehet kérdés, ám a szervezettség irigylésre méltó.

Ha már a film szóba került, jöjjön a könyv is. Louis Ferrante, a Gambinók (a New Yorkot uraló nagy családok egyike) egykori tagja Maffialeckék címmel írt könyvet, amelynek alcíme (is) sokatmondó: „Amit az alvilágtól tanulhatunk az üzleti életben.” Ferrantét életfogytiglanra ítélték, nyolc év után szabadult, a börtönben olvasta el az első könyvet, ehhez képest nagyon is használható tanácsokat ad. Fejezetcímei sokatmondóak: „Ragaszkodjunk az elveinkhez. Hosszú távon megéri” – „Ne végezzük egy kocsi csomagtartójában! Kerüljük a hivatali intrikákat!” – „A kapcsolatépítés hatalma” – „A falnak is füle van. Sohase szidjuk a főnököt!” – „Fizessünk pontosan! A legjobb tőke a jó hírnév!” És ez csak öt lecke Ferrantétól, aki nyolcvannyolccal szolgál, nem túlzás, hogy valamennyi megszívlelendő az üzleti életben (is).

Azt, hogy főként a fogadásoknál jut főszerep a szervezett bűnözésnek, már a kisiskolás is fújja. Az eredmények manipulálása sok-sok milliárdos üzletté vált napjainkra, és nem forintban. A hozzáértők szerint 2018-ban 1600 milliárd euróra tehető a sportfogadásban jövő-menő összeg, amiből – a hivatalos megfogalmazás szerint – „rengeteget” tettek zsebre a bűnszövetkezetek.

Nem véletlen, hogy itt ül tort a bűn. A fogadási csalás tulajdonképpen tökéletes bűntény, hiszen kezdődik azzal, hogy nincs megnevezhető áldozat. Mert ugyebár sérül az erkölcs, de az nem perel, szintén nem perképes a sport tisztasága, a többi fogadó meg a közvélemény szintén nem fordul(hat) bírósághoz. Ráadásul a bizonyítás sem egyszerű, hiszen a sport, különösen a csapatjátékok azért (is) népszerűek, mert a pályán bármi előfordulhat. Ha Dávid legyőzi Góliátot, a tudósításokban is hőstett, Góliát magyarázkodását a visszaesett formáról, a sorozatmeccsek miatti fáradtságról sohasem kíséri felháborodás, főként, ha a későbbiekben bejön a fix egy Góliát–Dávid rangadónál. Mert az egyik meccs követi a másikat, akinek nyer a csapata örül, eszébe sem jut, hogy esetleg némi megállapodás áll a háttérben.

A lebukás veszélye pedig elenyésző. Mert visszatérően felháborodhatunk hallva, olvasva egy-egy esetről, ám a nyilvánosságra kerülő manipulációk még a jéghegy csúcsát sem jelenthetik. Csúcsról már csak azért sem beszélhetünk, mert sohasem a nagyfőnökök ülnek a vádlottak padján, hanem – az egészet tekintve – a kishalak. A mi kis fogadási csalásunkban is a legalul, de legalábbis alul lévők kerültek horogra, az eljárás pedig olyannyira elhúzódott, hogy a felháborodás szép csendben elcsitult. Az esetleg eltiltottak miatt nem került veszélybe a magyar futball egyébként sem magas nívója. Hogy sokáig tartottak a perek, nem feltétlenül az igazságszolgáltatás hibája, hiszen legalább annyi szála volt, van az ügynek, mint egy karácsonyra kapott jó meleg, vastag pulóvernek.

Ahol egyébként a maffia egyébként is jelen van, nehéz elkerülni a vele való kapcsolatot a nevesebbeknek is. A calabriai maffia ('ndrangheta) 2018-as perében például érintve volt Vincenzo Iaquinta is, aki az Udinesében és a Juventusban szerzett nevet magának, s tagja volt a 2006-ban világbajnok olasz futballválogatottnak. Az volt a bűne, hogy két fegyverét odaadta apjának, aki el volt tiltva a fegyverviseléstől, éppen a maffiakapcsolatai miatt. A gyereket két, a papát 19 évre ítélték el, mindketten tiltakoztak, sőt egyenesen nevetségesnek tartották a büntetést.

Az pedig már tiszta futball, ahogy Diego Maradona annak idején a Napolihoz került 1984-ben. Nem olcsón, az érte adott 6.9 millió font kifizetésében a nápolyi maffia is segített, a nyilatkozatok szerint köztudomású, hogy a Camorra tagjai megőrülnek a futballért. Maradona megszolgálta az árát, hiszen bajnoki címre vezette csapatát (1987), más kérdés, hogy egy nevét elhallgató futballista a La Gazzetta dello Sportban feltette a kérdést: „Miért van az, hogy a Napolinak ellentmondásos büntetőket megítélő játékvezetők nem sokkal később lecserélik a Fiatjukat Mercedesre?” A szóbeszéd számtalan esetről mesél, például arról is, hogy megesett: a szervezetnek a fogadások visszaesése miatt arra volt szüksége, hogy bukjon a Napoli. Állítólag a Milan ennek köszönhette a bajnoki címét 1988-ban.

És ha már Nápoly, nem meglepő, hogy a csapat három korábbi játékosát, a spanyol világbajnok Pepe Reinát, valamint Paolo Cannavarót és Salvatore Aronicát 2018 májusában maffiakapcsolatokkal vádolták meg. Sok bizonyítékuk persze nem lehetett, hiszen nyilvánosságra csak azt hozták állítólagos bűneik közül, hogy ingyen belépőket szereztek a Camorra tagjainak.

Egyébként a futball igazságosztóinak nincs miért háborogniuk, legalábbis ha komolyan vesszük (és miért ne vennénk) David Howman szavait. A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) korábbi igazgatója a maffiához hasonlította a FIFA-t, hozzátéve, hogy egyre növekszik az alvilág befolyása a sportban. „Fel kell ébrednünk. Az elmúlt években a világ sportjának huszonöt százaléka valamilyen módon kapcsolódott az alvilághoz” – mondta.

Illúzióim nincsenek, már csak azért sem, mert amikor 2015 novemberében Ruben Hajrapetjan, az örmény futballszövetség elnöke elismerte, hogy a válogatott néhány tagja eladta az albánok elleni Európa-bajnoki selejtezőt (0–3), a bejelentésnek nem volt semmiféle következménye. Albánia két öngóllal megsegítve érte el a továbbjutást érő sikert, s örmény elnöki bejelentés ide vagy oda, ott lehetett az Európa-bajnokságon.

Egyébként – ahogy a tárgyalásokon kiderült – a mi kis fogadási csalásainknál állítólag vissza kellett fizetnie az előleget, s legközelebb ingyen tenni a megkívánt eredményért annak a játékosnak, aki nem hozta a megbízói által elvárt „formáját”. Feltűnő, hogy ilyesfajta büntetéssel semmilyen klubvezetőség sem szolgál, ha a csapat, a játékosok kritikán alul teljesítenek.

Ez talán végszónak is megteszi.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik