Fucsovics Márton: Ez elég merész? Akkor jó, mert hiszek benne!

GALAMBOS DÁNIEL, DÖMÖTÖR CSABA (FOTÓ)GALAMBOS DÁNIEL, DÖMÖTÖR CSABA (FOTÓ)
Vágólapra másolva!
2017.11.09. 20:57
null
Fucsovics Márton hisz az álmaiban
A wimbledoni juniordiadal után még elcsábította a nagybetűs élet, a Davis-kupa-siker és a bázeli varázslat után azonban nem kell hasonlótól tartani. Egyrészt Fucsovics Márton megtalálta a párját, Anettet, másrészt profivá lett. Top 100-as profivá. A Nemzeti Sport Sportkrém mellékletének interjúja.

– Ha rangsort kellene készítenie élete legemlékezetesebb meccseiről, az élre a Marin Cilic elleni bázeli csodaparti vagy valamelyik Davis-kupa-mérkőzés kerülne?
– Nehéz kezdés... A Cilic elleni lenne a listavezető, még ha ugyancsak felejthetetlen élményt jelentett is a Davis-kupa-sikerünk. Huszonkét év után jutottunk el a világcsoportba, remélhetőleg egy egész országnak szereztünk örömöt, ez azért nagyon különleges, de legalább annyira az, hogy ATP 500-as tornán életemben először negyeddöntőbe jutottam, a világranglista negyedik helyezettje, a címvédő ellen pedig két labdára voltam a meccs megnyerésétől. Ez persze legalább annyira bosszantó, mint örömteli, bántott is, de viszonylag gyorsan sikerült túltennem magam rajta.

A PÉNTEKI NEMZETI SPORT SPORTKRÉM MELLÉKLETÉBEN MEGTALÁLJA A KÖVETKEZŐ HÉT NAP TELJES TELEVÍZIÓS SPORTMŰSORÁT. KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

– Azért inkább örömkönnyek csordultak le kis híján az arcáról, nem?
– Persze. Felemelő volt, hogy a pályáról lefelé menet felállva tapsol a közönség, nekem, az új fiúnak az ötszázas főtáblán. Elérzékenyültem.

– A honnan hova az igazán tiszteletre méltó az ön esetében, elvégre a hét évvel ezelőtti, szintén csodaszámba menő wimbledoni juniorgyőzelme után nem feltétlenül Fucsovics Mártonról mintázták volna meg a profizmus szobrát, immár pedig a legkiválóbbak méltó kihívója.
– A hirtelen jött wimbledoni sikerrel nőtt az elvárás, ahogy a felelősség is, ezzel eleinte nagyon nehezen birkóztam meg. De ezt az időszakot sem bánom, lehet, az is kellett a felnőtté váláshoz. A szüleimtől nagyon jó nevelést kaptam, de tizenöt évesen, amikor úgy döntöttem, a fejlődésem érdekében egy német teniszakadémián folytatom, a magam útját kellett járnom. Amit, hazatérve, kísértek kacskaringók. A szüleim is biztosan nehezen viselték, de akkor is megértettek, támogattak, én pedig még idejében visszataláltam a teniszhez.

Nagy meccset játszott Marin Ciliccsel Bázelben (Fotó: AFP)
Nagy meccset játszott Marin Ciliccsel Bázelben (Fotó: AFP)
SZÓ-TÁR
NADAL. Az egyik legnagyobb teniszező és az egyik legnagyobb harcos, igazi gladiátor a pályán. Mindemellett valódi sportember. Roger Federer mellett korunk egyik legnagyobb bajnoka, ezt annak ellenére mondom, hogy mindig is Federer számított a kedvencemnek. Federer igazi gentleman, Bázelben edzhettem vele együtt, beszélgettünk, de nem teniszről. Tanács? Nem kértem tőle, hülyén vette volna ki magát, most már inkább játszani szeretnék ellene – és legyőzni.
McENROE. Találkoztam már vele is, sőt, tizennyolc éves voltam, amikor meghívott a teniszakadémiájára. Végül nem fogadtam el, nem akartam olyan messzire utazni, annyira távol lenni az otthoniaktól. McEnroe ideges természet volt, de legalább annyira szerethető figura. Igazi egyéniség.
PÉNZDÍJ. Ahogy minden embernek, a teniszezőnek is fontos a megnyerhető pénz, de nem a legfontosabb. Egy-egy mérkőzésen sosem a megszerezhető összeg jut az eszedbe, hanem hogy nyerj. Életem legnagyobb pénzdíja a bázeli versenyért kapott összeg volt, ötvenezer euróval gazdagodtam. Ahogy fejlődik a tenisz, egyre nagyobb pénzösszegeket mozgat meg.
CSALÁD. A legfontosabb az életben! Számomra mindig is a család volt az első, és hálával mondhatom, mindig mellettem álltak, támogattak a családtagjaim. Hittek bennem, abban, hogy eljutok a világranglistán az első százba, persze én is tudtam mindig, hogy egyszer így lesz.
FŰ. Mindig is szerettem füvön játszani, passzol a játékstílusomhoz, a wimbledoni juniorgyőzelemmel vált kedvencemmé, ma már azonban a kemény borítás a kedvencem, leginkább a lassúbb kemény pályát szeretem. Melbourne ilyen, és mert főtáblán leszek, már most várom. Persze lesz még előtte egy öt-hat hetes alapozás, napi öt-hat óra edzéssel, azért az szokás szerint roppant kemény lesz.

– Babos Tímea a nyáron, egy hollandiai tornán egy elkeseredett pillanatában feltette magának a kérdést: „Nem tudom, miért teniszezem..." Utazások, idegőrlő meccsek, folyamatos, rendre száz százalékot igénylő koncentráció. Ön is elbizonytalanodott hasonlóképp?
– Soha. Azért nem, mert ez az életem, nem is tudnék mást csinálni. A tenisz az, amit imádok, amit művelni akarok, semmi mást, még ha olykor könnyebb, máskor nehezebb is. Nehéz volt tizenöt évesen egy idegen országban, távol a családtól készülni, honvágyam volt, hiányoztak a szeretteim, egyvalami vezérelt, hogy fejlődjek, a lehető legjobb legyek, nem adhattam fel. Már akkor elhatároztam, hogy ebből fogok élni, profivá válok, hogy ez lesz a hivatásom, igaz, akkor még fogalmam sem volt arról, mindez mivel jár.

– Pedig az életrajzát lapozgatva kiderül, kosárlabdában sem volt ügyetlen, hála a nem hétköznapi labdaérzékének.
– Minden labdajátékot szerettem, és szeretek a mai napig. Gyerekként mindegy volt, ütöm vagy rúgom a labdát, otthon is azzal játszottam, borult is minden. Számomra persze sosem volt kérdés, mit választok, bár a kosárlabdaedzőm, sőt, korábban a futballedzőm is valóban szerette volna, hogy ott ragadjak.

– A teniszpályáról viszont először elküldték.
– Mert alacsonyabb voltam, mint a háló, így aztán azt tanácsolták, jöjjek vissza egy-két év múlva.

– Emlékszik az első ütőfogására?
– Négy és fél éves koromban egy baráti társasággal utaztunk el síelni, az egyik kislány teniszedzést is beiktatott, a szüleim megkérdezték, volna-e kedvem nekem is kipróbálni. Volt. Idővel egyre többet játszottam, nyolcévesen pedig úgy döntöttem, versenyeken is elindulok.

– Ön döntött?
– Igen, a szüleim megkérdezték, szívesen versenyeznék-e, igen, feleltem. Házi versenyekkel kezdtem, aztán egyre több viadalt sikerült megnyernem országszerte. A legnagyobb diadal persze a wimbledoni volt tizennyolc évesen, először magyar teniszezőként sikerült nyernem a juniorok között, azt a pillanatot sosem fogom elfelejteni. Ha az azt követő évem viszontagságosabb lett is, mindig meggyőződéssel hittem, hogy bekerülök a top százba, mindennap úgy keltem fel, egyszer elérem a célom.

Barátnőjével, Anettel
Barátnőjével, Anettel

– Mikor érezte magát a legmesszebb tőle?
– Egyrészt négy és fél évesen, amikor elkezdtem... Másrészt tizennyolc évesen, amikor nem voltam ranglistán. Az azóta eltelt hét évben jutottam el a mai mérföldkőig, bár amikor majd' két éve Sávolt Attilával elkezdtünk dolgozni, a kétszázhuszadik hely környékéről nagyon távolinak tűnt. Attilával azonban új lendületet vettem, és közösen elkezdtük megvalósítani a terveinket.

A TÖKÉLETES TENISZEZŐ
Ha kicsit cizellálunk, kinek az eszét kölcsönöznénk?
Federerét.
Ki lenne a szív?
Nadal. Azért halkan megjegyzem, Fucsovics is nagy küzdő. Nem mindig volt így, de az utóbbi néhány évben azzá vált.
Adogatás?
Karlovic, de a top háromba Cilic is befér, noha az ő szerváját ki lehetett ismerni.
Fogadás?
Djokovics.
Röpte?
Federer.
Fonák?
Djokovics.
Tenyeres?
Mondhatom magam? Azért mindig nagy fegyverem volt, és hadd adjam már én a tökéletes teniszező egyik elemét.

– Edzője kapcsán mondhatjuk, hogy megtalálta az igazit?
– Két éve dolgozunk együtt, és állíthatom, sosem volt olyan jó edzőm, mint Attila. A pályán és azon kívül is jól megértjük egymást, nagyon sokat segített abban, hogy a meccseken hogyan gondolkodjam, mire figyeljek elsősorban, jobb trénert elképzelni sem tudnék magamnak.

– Mégis, milyen Fucsovics Mártonnak a jó edző?
– Olyan, aki amellett, hogy megérti a játékosát, a lelkivilágát, kellőképp keménykezű, szigorú, őszinte. És az sem utolsó szempont, hogy Attila a döntő szettben hat hatnál is halálos nyugalommal ül, ez a fajta higgadtság átragad az emberre.

– Sosem borult el a pályán?
– Nagyon ritkán. Mindenkinél elszakadhat a cérna, de mentálisan mindig is elég jó voltam. Persze amikor Cilic egy percig pattogtatja a labdát, mielőtt szerválna, kezd eldurranni az agyad, de akkor kell magad kontrollálnod, mert neki éppen az a célja, hogy szétvessen téged az ideg. Úgyhogy nem tudott vele felbőszíteni.

– Ha lehűteni nem is kellett, min kellett Sávolt Attilának változtatnia?
– Sok mindenen. A mozgásomon a pályán, meg kellett erősíteni a szervámat, stabilizálni a fonákomat, a fókuszt megtalálni, szóval volt munka bőven.

Nem csak az ütővel bánik jól
Nem csak az ütővel bánik jól

– Ha öt év múlva újra beszélgetnénk, mitől lenne tökéletesen elégedett?
– Ha elmondhatnám magamról, hogy az ötvenbe kerültem. Az azért óriási lenne.

– Ennél nincs is merészebb vágya?
– Dehogynem. Kettő is. Egyrészt, hogy top tízes játékos legyek, másrészt, hogy Grand Slam-tornát nyerjek. Ez elég merész? Igen? Akkor jó, mert én hiszek is benne.

A tenisz a szíve csücske
A tenisz a szíve csücske
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik