Davis-kupa: nyolcmillió dolláros csarnok Pozsonyban

KLEIN RON (POZSONY)KLEIN RON (POZSONY)
Vágólapra másolva!
2017.02.02. 16:22
null
Fucsovics Márton (elöl) és Miloslav Mecír szlovák szövetségi kapitány nyilatkozik (Fotó: Zádor Péter/MTSZ)
Miközben a válogatott játékosok a centerpályán edzenek, a sportolni vágyó, jól fizető vendégek folyamatosan érkeznek – nekik és a koncerteknek hála nyereséges a szlovák–magyar Davis-kupa-párharc helyszínének fenntartása.

 

Nem mondanánk, hogy teniszláz tombol Pozsonyban a péntektől vasárnapig tartó Szlovákia–Magyarország Davis-kupa-párharc előtt egy nappal. Az utcákon sokan teniszfelszerelést cipelnek, a világbajnok játékosuk, Dominika Cibulková pedig telefontól kezdve kozmetikai termékeken át a luxusautókig mindent reklámoz, de a konkrét összecsapásról egyetlen plakátot láttunk: a mérkőzések helyszíne, az Aegon Aréna mellett.

A világcsoportot követő legmagasabb osztályban, az euro-afrikai zóna I.-ben már az új szövetségi kapitány, Köves Gábor ül a játékosok melletti székben, de a decemberben leköszönő Kuhárszky Zoltán is itt van az együttessel mint a szövetség A-keretes teniszezőinek trénere. Kuhárszky még 2002 áprilisában járt Pozsonyban a svájci Fed-kupa-csapat edzői stábjával, az volt a helyi teniszstadion utolsó mérkőzése. Az akkori miniszterelnök ugyanis ünnepélyesen átadott egy nyolcmillió dolláros csekket a teniszszövetség vezetőjének, hogy ebből építsenek nyitható tetejű csarnokot. És lám, 2003 szeptemberében az Aegon Aréna megnyitotta kapuit.

Valkusz Máté (balra) és Piros Zsombor (Fotó: Zádor Péter/MTSZ)
Valkusz Máté (balra) és Piros Zsombor (Fotó: Zádor Péter/MTSZ)

Miközben a centeren Fucsovics Mártonék ütögettek – aztán meg az újdonsült junior Australian Open-bajnok Piros Zsombor és a korábbi korosztályos világelső Valkusz Máté –, a hat kisebb pályára folyamatosan érkeztek az amatőr játékosok, de koncerteket is rendeznek, júniusban például a Placebo lép fel itt. Ezeknek a bevételeknek hála a létesítmény fenntartása nyereséges, a kiszolgálásra pedig ügyelnek: recepció, büfé, ATM, mélygarázs várja azokat, akik a csarnokban szeretnék elkölteni fizetésük egy részét. Mindemellett a szlovák válogatottaknak is van egy biztos edzési lehetőségük, olyasmi, mint a magyar játékosoknak a Nemzeti Edzésközpont, vagy amilyen a valamikor talán elkészülő margitszigeti teniszcentrum lesz.

Kuhárszky jelenléte egyébként azért is fontos volt, mert az egyetlen, magyar címeres melegítőben jelenlévő, de nem a pályán ütögető emberként tőle kérdezték meg a rendezők, hogy a jó himnuszt tervezik-e lejátszani pénteken. A plakátok hiánya ellenére a szlovákok nagyon készülnek az eseményre, a csütörtöki sorsoláson csak kamerából volt vagy tizenöt – amikor a legjobb hazai játékos, Martin Klizan nyilatkozott, alig lehetett látni az arcát a televíziósoktól. Igaz, ezt követően rohantak is tovább, este ugyanis a helyi jégkorongcsapat, a Slovan játszik KHL-meccset, errefelé pedig a jég az úr – és nem csak az elmúlt napokban.

Hogy mit gondol az esélyekről Köves Gábor szövetségi kapitány és Fucsovics Márton, minek örül Balázs Attila, miről tanult a sorsolás közben Piros Zsombor, és miért fintorgott a Stan Wawrinka elleni Australian Open-meccs kapcsán Martin Klizan, azt megtudhatják a pénteki Nemzeti Sportból.

A pozsonyi Aegon Aréna belülről (Fotó: Zádor Péter/MTSZ)
A pozsonyi Aegon Aréna belülről (Fotó: Zádor Péter/MTSZ)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik