Davis-kupa: Köves a Fucsovics, Balázs párosra épít a folytatásban is

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.09.21. 11:29
null
Köves Gábor számít az alapembereire (Fotó: Koncz György)
Köves Gábor, a Davis-kupa-válogatott szövetségi kapitánya elárulta, hogy a világcsoport Belgium elleni nyolcaddöntőjében is a Fucsovics Márton, Balázs Attila párosra építi csapatát.

 

„Számítottunk rá, hogy nagyon erős ellenféllel találkozunk, de hát itt, a világcsoportban már minden csapat olyan minőséget képvisel, amely a sportág csúcsát jelenti” – mondta Köves Gábor az M4 Sportreggeli című műsorában csütörtökön.

A szakember hangsúlyozta, hogy kaphattak volna erősebb és könnyebb ellenfelet is a szerdai sorsoláson, az viszont nehezíti a helyzetüket, hogy a belgák kérésére nagy valószínűség szerint idegenben kell játszaniuk.

Köves kiemelte: az idén döntőbe jutó belgáknak David Goffin személyében top 20-as játékosuk van, míg a második számú emberük, a tapasztalt Steve Darcis a Davis-kupában mindig különösen jól teljesít.

„Nálunk az alapemberek mindenképpen maradnak, Fucsovics Márton és Balázs Attila ma kiemelkedik a magyar mezőnyből” – hangsúlyozta Köves. Hozzátette, hogy mindkét teniszező bőven a top 200-ban van a világranglistán, és bízik benne, hogy Fucsovics hamarosan visszakerül a legjobb százba is.

A kapitány elmondta, nem bővelkedünk a top 200-ban lévő játékosokkal, a most keretben lévő Borsos Gáboron és Piros Zsomboron kívül csak Nagy Péternek és Valkusz Máténak lehet esélye bekerülni a csapatba. A játékukra viszont csak akkor kerül sor, ha Fucsovics és Balázs sérüléssel bajlódik.

A magyar Dk-csapat 3-1-re megverte az oroszokat a hétvégén a Kopaszi-gáton, ezzel 1996 után visszakerült a világcsoportba, a legjobb 16 együttes közé. A belgák elleni nyolcaddöntőt február 2. és 4. között rendezik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik