Davis-kupa: kemény pályán, 27 ezer néző előtt rendezik a döntőt

Vágólapra másolva!
2017.09.19. 14:22
null
27 ezer néző is láthatja a finálét (Fotó: Twitter)
Lille-ben, a Pierre-Mauroy Stadionban, kemény pályán rendezik meg a tenisz Davis-kupa idei döntőjét, melyet Franciaország és Belgium csapata vív egymással november 22-24-én.

 

A francia szövetség keddi bejelentése szerint a fináléra zárt tető alatt kerül sor. Érdekesség, hogy a franciák az idei, szerbek elleni elődöntőben, valamint a svájciakkal vívott 2014-es döntőben is ebben az arénában játszottak, ám ezeket az összecsapásokat salakos borításon vívták. A lille-i stadion 27 ezer néző befogadására alkalmas.

A kilencszeres győztes franciák legutóbb 2001-ben nyerték meg a Davis-kupát, míg a belgák két elveszített finálé (1904, 2015) után először győzhetnek.

A felek egymás elleni találkozóin a franciák összesítésben 4–3-ra vezetnek. Legutóbbi mérkőzésüket 2001-ben, Gentben vívták, ahol az Arnaud Clement, Sébastien Grosjean, Cedric Pioline, Fabrice Santoro négyes sima, 5:0-s győzelmet aratott.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik