Davis-kupa: Gyakran sérülés a vége - Djokovics változtatna

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.03.31. 11:50
A Davis-kupa megreformálását javasolta Novak Djokovics, a szerbek világelső teniszezője.

„Az évi több Davis kupa-hétvége helyett egy- vagy kétévente lehetne egy kéthetes torna 16 csapattal. A négy csoport négy helyszínen versengene, aztán jöhetne a final four” – vélekedett a 27 éves játékos, aki azután beszélt erről, hogy bejutott a miami torna nyolcaddöntőjébe. Hozzátette, így a legjobbak is rendre ott lennének a mezőnyben.

A jelenlegi rendszerben Djokovics azt kifogásolja, hogy az Australian Open vagy Wimbledon után rögtön Davis-kupa-fordulók következnek, és ha valaki döntőt vív az egyik Grand Slam-tornán, akkor utána néhány nappal másik időzónában és más borításon kell helytállnia.

„Ennek gyakran sérülés a vége” – mondta a belgrádi teniszező, aki 2010-ben megnyerte a válogatottal a Dk-serleget.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik