Davis-kupa: Federer egyenlített, napolták a maratoni 5. meccset

2011.09.18. 11:48
Címkék
A teniszezők Davis-kupájában a világcsoportba jutásért vívott párharcban Roger Federer négy szettben legyőzte Bernard Tomicot, így 2–2-re módosította az Ausztrália–Svájc párharcot Sydneyben.

Sötétedés miatt félbeszakadt Lleyton Hewitt és Stanislas Wawrinka maratoni, közel négyórás mérkőzése: bár az ausztrál kétszer is megszerezte a vezetést (a második alkalommal 4 szettlabdát is hárított közben), a svájci mindkétszer kiegyenlített, sőt, a döntő játékban 5–3-as vezetésre tett szert, amelyet követően igencsak kedvező helyzetből várja a hétfői folytatást.

Időközben Japán 1985 óta először feljutott a világcsoportba, miután mindkét vasárnapi mérkőzésen felülmúlta Indiát.

TENISZ, DAVIS-KUPA
A VILÁGCSOPORTBA JUTÁSÉRT
AUSZTRÁLIA–SVÁJC Az állás: 2–2
Tomic–Federer 2–6, 5–7, 6–3, 3–6
Hewitt–Wawrinka 6–4, 4–6, 7–6, 4–6, 3–5 – sötétedés miatt félbeszakították
KORÁBBAN
Guccione, Hewitt–Federer, Wawrinka 2:6, 6:4, 6:2, 7:6
Tomic–Wawrinka 4:6, 6:4, 6:3, 6:3
Hewitt–Federer 7:5, 6:7, 2:6, 3:6
JAPÁN–INDIA 4–1
Nisikori–Vardhan 7:5, 6:3, 6:3
Szoeda–Bopanna 4:5-nél Bopanna feladta

Legfrissebb hírek

Strandröplabda Eb: jövőre Gstaad lesz a házigazda

Röplabda
5 perce

Az IIHF szeptemberben ismét foglalkozik az orosz hokisok esetleges visszatérésével

Jégkorong
28 perce

Szánthó Regő Besztercebányára tart – NS-infó

Légiósok
42 perce

Ambiciózus csapatok a címvédésre hajtó Messiék mögött ‒ bemutatjuk a J-csoportot

Foci vb 2026
47 perce

Távozik a Szolnok kosárlabdacsapatának vezetőedzője – hivatalos

Kosárlabda
1 órája

Női kézilabda BL: a Ferencváros szabadkártyát igényelt

Kézilabda
1 órája

Willi Orbán kapta a legtöbb voksot – íme, olvasóink kezdőcsapata Kazahsztán ellen

Magyar válogatott
1 órája

Egykoron spanyolellenesnek írt himnusz is megszólal a spanyolok ellen – H-csoport

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik