Davis-kupa: eldőlt, idegenben játszunk a belgákkal

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.09.28. 14:31
Eldőlt, hogy a magyar Davis-kupa-válogatott idegenben lép pályára Belgium ellen jövő februárban, a világcsoport nyolcaddöntőjében.

A mérkőzést alapesetben Magyarországon kellett volna megrendezni, ugyanis a két együttes legutóbb Belgiumban csapott össze egymással, ám egy idei szabálymódosítás nyomán a két 2017-es döntős – a belga mellett a francia csapat – eldöntheti, hol kíván játszani jövőre az első körben.

A belgák éltek a jogukkal, és a magyar szövetség csütörtöki közleménye szerint otthon fogadják Köves Gábor csapatát.

A február 2–4-én sorra kerülő összecsapás pontos helyszínét november 14-ig kell megadnia a belga szövetségnek.

A magyar Dk-csapat 3–1-re verte meg az oroszokat szeptember közepén a Kopaszi-gáton, ezzel 1996 után visszakerült a világcsoportba, a legjobb 16 együttes közé.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik