Davis-kupa: egyesben Piros és Fucsovics, párosban Valkusz és Marozsán borítaná a papírformát

MIHÁLYI PETRAMIHÁLYI PETRA
Vágólapra másolva!
2023.02.03. 07:56
null
Fucsovics Márton kellemetlen ellenféllel találkozik az első mérkőzésén, de hozhatónak tartja az egyesmeccseket (Fotó: Imago Images)
Pénteken két egyesmérkőzéssel rajtol az idei Davis-kupa-világdöntő selejtezője, Piros Zsombor Benjamin Bonzi, míg Fucsovics Márton Ugo Humbert ellen lép pályára a Tatabányai Multifunkcionális Sportcsarnokban. A papírforma szerint a franciák az esélyesek, de a mieink jó formában vannak, a kapitány is bízik a jó eredményben.

Kellemetlen játékkal kell konvertálnia Fucsovics Mártonnak és Piros Zsombornak, amit a teniszről technikailag tudnak, ez lehet a kulcs Nagy Zoltán szövetségi kapitány szerint a pénteki egyes mérkőzéseken, a franciák elleni Davis-kupa-selejtező első napján. A csütörtöki sorsoláson eldőlt, az ellenfelet dirigáló Sébastien Grosjean első számú játékosként csapata legmagasabban rangsorolt teniszezőjét, Benjamin Bonzit jelölte, mellette pedig Ugo Humbert-nek szavazott bizalmat, aki balkezesként bosszantó ellenfél lehet a mieinknek.

Magyar oldalon párosban a tavaly Ausztráliában hatalmas meglepetést szerző Marozsán Fábiánt és Valkusz Mátét nevezte a szakember, s bár a felálláson még módosíthatnak a kapitányok, jelenleg úgy látszik, ellenfelük a Nicolas Mahut, Arthur Rinderknech duó lesz. Madarász Gergelyre téthelyzetben egyelőre nem számít Nagy Zoltán, de rá is biztosan jelentős feladat vár a hétvégén: balkezesként az edzéseken kell segítenie csapattársait, hogy minél jobban fel tudjanak készülni Humbert, és amennyiben az ötödik francia is lehetőséget kap, Adrian Mannarino játékára.

„Hétfőn derült ki, hogy egy ötödik, előre nem nevezett játékos is csatlakozik a francia kerethez, már akkor kilencven százalékig biztos voltam benne, hogy Humbert lesz az” – mondta el a sorsolás után Nagy Zoltán.

Már csak azért is számítani lehetett erre a fordulatra, mert Humbert az egyetlen a csapatban, akinek pozitív a mérlege Fucsovics ellen: legmagasabban rangsorolt teniszezőnk két éve a stuttgarti ATP 250-es tornán, füvön kikapott a most 24 éves tehetségtől.

„Azért nem hiszem, hogy ez jár Marci fejében, amikor pályára lép ellene pénteken, hiszen jó formában van, remekül kezdte a szezont, s olyan eredményeket ért el, amelyek után kellő önbizalommal érkezett Tatabányára. Készültünk is riválisa játékából, innentől kezdve ez csak egy újabb összecsapás lesz” – magyarázta a kapitány.

A torna nyitó mérkőzését egyébként Piros játssza a világranglista-45. Bonzival, aki esélyesebbnek számít a magyarnál.

„Zsombiról viszont elmondható, hogy a Davis-kupában sokszor teljesít a maximumon, sőt, még annál is többet ki tud hozni magából, bízzunk benne, ezúttal is ilyen meccse lesz. Jó lenne azt a Piros Zsombort látni Tatabányán a hazai közönség előtt, aki 2021-ben Torinóban, a világdöntőn legyőzte az ausztrál John Millmant és a horvát Marin Cilicet is” – tette hozzá.

Kétségkívül ez a két legnagyobb skalp, amelyet a magyar ígéret eddigi pályafutása során begyűjtött, hiszen Millman 2018-ban még top negyvenes teniszező volt, Cilic pedig 2014-ben US Opent nyert, amely a világranglista 3. helyéig repítette. Volt ezek mellett egy ötszettes csatája is az egykor a 35. helyen jegyzett cseh Jíri Vesely ellen Csehországban 2018-ban, most hazai pályán ismételheti meg a bravúrt.

 

Valkusz Máté:

„Tavaly elkapott a korábbi betegségem, ismét mononukleózisos lettem, illetve volt egy fáradásos törésem is. Fizikailag már erős vagyok, de a játékom még nem az igazi. Szerencsére az eddigi meccseimen ez talán kevésbé látszott, a fizikumommal kompenzálni tudtam, s gyengébb játékkal is jól teljesítettem. Sorozatban öt nehezebb meccset nyertem meg, és csak a hatodikra fáradtam el, ami biztató. A Davis-kupa nagyon sokat jelent mindenkinek, hiszen máskor többnyire egyedül vagy párosával utazunk, nekem pedig főleg jót tesz, mert edző, csapat nélkül járom a tornákat. Most együtt edzhetünk, ökörködhetünk, különleges ez a néhány hét. Arra nem számítottam, hogy egyesben lehetőséget kapok, és a párosban sem voltam biztos, de nagyon örülök, hogy ismét Fábival játszhatok együtt.”

A kapitány szerint Bonzi és Humbert is laposan teniszezik, meg tud csúszni az ütésük, éles a játékuk, nagyokat adogatnak, a mieinknek ezért jól kell mozogniuk a pályán, és a labdameneteken belül is átvenni az irányítást.

„Sokszor kell ritmust váltani, be kell lépni a pályára és észrevenni a gyorsításokból adódó lehetőségeket. Egyszer-egyszer a megszokottnál bátrabb játékra lesz szükség, főleg Zsombinak, hiszen ezek a teniszezők nem véletlenül vannak elöl a világranglistán. Bizonyos helyzetekben vállalni kell a kockázatot, bátor tenisszel lehet csak nyerni” – fogalmazott.

Marozsán Fábián és Valkusz Máté kapcsán arról beszélt, tavalyi győzelmük a párosspecialista John Peers és Luke Saville ellen kellő alapot adott arra, hogy ismét rájuk essen a választása.

„Jó volt látni egy évvel ezelőtt a játékukat, az egyik szempont nyilván ez volt, bár a szombati felállás még módosulhat. Kipróbáltuk most is, milyen a játékuk, és ismét úgy néz ki, jól tudnak együttműködni. Az ellenfél az ausztrálokéhoz hasonlóan erős kettőssel áll ki, Arthur Rinderknech erős, Nicolas Mahut pedig kifejezetten párosjátékos, nem lesz könnyű dolguk” – jelezte Nagy Zoltán.

A 41 éves Mahut matuzsálemnek számít az ATP Touron, ám öt páros Grand Slam-trófea birtokosa, Rinderknech pedig hiába egyes játékos elsősorban, az Australian Openen a legjobb nyolc között esett ki Bonzival az oldalán a párosok mezőnyében.

A magyar csapat elszántan, de jó hangulatban készült a megméretésre, és minden tervezett munkát elvégzett (Fotó: Földi Imre)
A magyar csapat elszántan, de jó hangulatban készült a megméretésre, és minden tervezett munkát elvégzett (Fotó: Földi Imre)

Pályaválasztóként az is okozott némi fejtörést a Magyar Teniszszövetség (MTSZ) stábjának, hogy milyen borításon mérkőzzenek meg a felek, a kapitány szerint azonban sikerült megnyugtató megoldást találni. A dilemmát az okozta, hogy a magyar játékosok alapvetően salakon nőttek fel, s a franciák talán gyengébbek a mieink kedvelt borításán, ám a torna a kemény pályás idénybe ékelődik, így ehhez vannak hozzászokva a teniszezők.

„Sávolt Attilával, az MTSZ szakmai igazgatójával és Marcival is egyeztettünk erről, és több érv szólt a közepes sebességű kemény pálya, mint a salak mellett. Egyrészt azért, mert a mieink is hónapok óta ilyen tornákon játszanak és ugyanilyenekre mennek tovább, ráadásul a francia tenisz van olyan erős, hogy még ha nem is a legjobbjaikkal, de hasonló szintű játékosokkal álljanak ki salakon is – magyarázta a kapitány. – Hétfő óta Tatabányán készülünk, minden munkát elvégeztünk, amit terveztünk. Előnyként élem meg, hogy itthon lesz a megméretés, a fiúk mindig elmondják azt is, hogy szeretnek a Davis-kupában játszani, jó a hangulat a csapatban. Bízom benne, hogy ez a játék színvonalán is érződik a hétvége során!”

Négy vereség és egy győzelem után szépíthet a magyar csapat

Ötször találkozott eddig a magyar és a francia válogatott a Davis-kupában, a mieink négyszer kaptak ki és egyszer tudtak győzni, még 1984-ben. Legutóbb 1994-ben játszott egymás ellen a két csapat – az első magyar szereplés 60. évfordulóján –, idegenben, Besanconban kellett volna legyűrni a papíron jóval erősebb ellenfelet. Nem volt eseménytelen a viadal, ugyanis diáktüntetés miatt sem a játékosok, sem a szervezők, sem az újságírók nem tudtak idejében eljutni a helyszínre, mivel a tiltakozók a tenisztorna körüli nemzetközi érdeklődést és a média jelenlétét kihasználva szerették volna felhívni a figyelmet ügyükre – a csökkenő állami támogatás miatt tiltatkoztak, egyébként sikerrel.

Krocskó Kózsef 1994-ben meglepetésre elkapta Henri Leconte-ot, hasonló bravúrral most is kiegyeznénk (Fotó: MTI/Földi Imre)
Krocskó Kózsef 1994-ben meglepetésre elkapta Henri Leconte-ot, hasonló bravúrral most is kiegyeznénk (Fotó: MTI/Földi Imre)

Késve kezdődött tehát a csata 29 évvel ezelőtt, s az első mérkőzésen Noszály Sándor simán kikapott a top ötvenes Arnaud Boetschtől, ám a nyitó nap végén Krocskó József meglepetésre egyenlített Henri Leconte ellen, noha 122 hely választotta el tőle a világranglista alapján, no meg 58 Dk-mérkőzés, ugyanis a korábban világranglista-5. francia klasszis a 65., míg Krocskó mindössze a 7. meccsén szerepelt a sorozatban. Ezek után a házigazdák másnap reggelig vártak azzal, hogy megnevezzék, ki lesz Markovits László és Nagy Viktor ellenfele párosban, a második napon viszont már szettet sem tudtak nyerni a mieink.

Ezzel együtt nem volt miért szégyenkeznie válogatottunknak, ugyanis Krocskó letette a névjegyét, s vele, valamint Noszállyal, Köves Gáborral és Markovits Lászlóval a fedélzeten a következő esztendőben Magyarország fel is jutott a világcsoportba.

 

Győzelemre hangolva

Ha már Piros Zsombor megérzése szerint bravúros győzelmet arathat a magyar csapat Tatabányán, s Fucsovics Márton is bizakodó, szögezzük le: nem ez lenne az első eset, hogy a mieink az esélyek ellenére, a papírformával dacolva aratnak sikert a Davis-kupában.

1993: Magyarország–Argentína
1993-ban Csépai Ferenc szövetségi kapitány irányítása alatt Argentína ellen diadalmaskodott a Krocskó József, Noszály Sándor, Nagy Viktor, Markovits László összeállítású válogatott a margitszigeti salakpályán, feljutva a világdöntőbe. Markovitsnak múlhatatlan érdemei voltak abban, hogy a selejtezőig eljutott a csapat, a dél-amerikaiak ellen viszont egyesben Noszály Sándort és Krocskó Józsefet, párosban pedig Noszály mellett Nagy Viktort küldte pályára a szakember. S bár a másik oldalon korábbi top tízes játékos, ATP-tornagyőztesek és Grand Slam-győztes párosspecialista is akadt, ráadásul mind kiváló salakos teniszezők voltak, minden jóslat ellenére 4:1-re nyertek Krocskóék, egyedül párosban kapott ki a magyar együttes. Utána a világelittől hamar, a legutóbbi magyar–francia találkozó alkalmával búcsúztak a mieink...

1995: Magyarország–Ausztrália
Nem kellett azonban végtelenül sokat várni a következő diadalra: 1995-ben újabb kiugró eredmény született ugyancsak hazai pályán, amikor már Benyik János ült a „kispadon”. A Kisstadionban Ausztráliát fogadták a mieink, Budapesten pályára lépett a későbbi kétszeres Grand Slam-döntős Mark Philippoussis és két, a szakágban hihetetlen magaslatokig jutó párosspecialista, Todd Woodbridge és Mark Woodforde. Összeszokott duóként együtt is jó néhány majortornát nyertek, s ha a vegyes párost is hozzávesszük, karrierje során előbbi összesen 22, utóbbi 17 GS-trófát szerzett, mindketten megjárták a világranglista csúcsát a párosok mezőnyében, ráadásul egyesben is top 20-ig vitték. Ugyan Noszály Sándor kikapott Philippoussistól, s Köves Gábornak és Markovits Lászlónak sem jött össze a győzelem párosban, Krocskó Józsefnek a görög származású ausztrál sem jelentett gondot, Woodbrige-en pedig nemcsak ő, hanem Noszály is kifogott, így hatalmas meglepetésre, a hazai közönség támogatásával a magyar csapat jutott tovább. Ezután az oroszok és a csehek bizonyultak túl nagy falatnak, így ettől kezdve kapaszkodni kellett.

2017: Magyarország–Oroszország
Hosszabb idő telt el, mire az újraszervezett Davis-kupában 2017-ben ismét sikerült a világelitbe jutni, akkor az oroszokon át vezetett az út, Fucsovics Márton és Balázs Attila intézett el négy játékost, akik között ott volt Danyiil Medvegyev, Andrej Rubljov és Karen Hacsanov is… Természetesen itthon, ezúttal a Kopaszi-gáton. Egy évre rá Ukrajna már nem jelentett gondot, jöhetett a világdöntő Torinóban, ahol a csoportkör a végállomást jelentette.

DAVIS-KUPA, VILÁGDÖNTŐ, SELEJTEZŐ (TATABÁNYA)
Magyarország–Franciaország
Péntek: Piros Zsombor–Benjamin Bonzi; Fucsovics Márton–Ugo Humbert, 13
Szombat: Valkusz Máté, Marozsán Fábián–Nicolas Mahut, Arthur Rinderknech; Fucsovics Márton–Benjamin Bonzi; Piros Zsombor–Ugo Humbert, 12

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik