Davis-kupa: a németek ellen küzdhetnek a döntő tornáért a magyarok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.26. 16:50
null
A trófea, amelyért küzdenek (Fotó: AFP)
Szerda délután kisorsolták a jövőre átalakított tenisz Davis-kupa döntő tornája selejtezőinek párosítását, így kiderült, hogy 2019. február 1-én és 2-án a magyar válogatott Németország ellen lép pályára, idegenben.

A Davis-kupa jövő évi kiírását már új lebonyolítási forma szerint rendezik meg: a most kisorsolt selejtezők győztesei részt vehetnek a 18 csapatos döntő tornán, amely csoportküzdelmek után egyenes kieséses szakasszal zárul.

A 18-as mezőnyben biztos helye van az idei négy elődöntősnek – az amerikai, a francia, a horvát és a spanyol válogatottnak –, míg a világranglistán elfoglalt helyezésével szabadkártyát kapott Nagy-Britannia és Argentína.

A selejtezők vesztesei a földrészüknek megfelelő regionális zónába kerülnek vissza, esetünkben ez az euro-afrikai zóna I. csoportja.

A magyar férfi teniszválogatott legutóbb 1978-ban találkozott a németekkel – akkor a mieink győztek Budapesten az NSZK ellen. A két együttesnek ez lesz a hatodik összecsapása, az örökmérleg a rivális mellett szól, 3–2 a javára.

A német válogatott kapitánya, Michael Kohlmann a Bild megkeresésére elégedettségét fejezte ki, amiért csapatának a mieink ellen rendezőként án lesz lehetősége harcolni a döntőért.

„Nagyon örülök, hogy itthon léphetünk pályára. Annak tükrében, hogy könnyen utazhattunk volna Brazíliába, Kínába, vagy éppen Kanadába is, Magyarország ellen hazai pályán játszani kimondottan kellemes lesz” – vélte a kapitány.

„A magyaroknak Fucsovics Márton személyében van egy top 50-es játékosuk, akinek rengeteg a Davis-kupa-tapasztalata, és aki az idei évben remekül teljesít. Tőle függetlenül idehaza a célunk a legerősebb összeállításban pályára lépni és kiharcolni a döntőbe jutást” – mondta Kohlmann, akinek a jelek szerint nem szóltak, hogy Fucsovics összeveszett a Magyar Teniszszövetséggel és – igaz, bizonytalan időre – lemondta a válogatottságot.

DAVIS-KUPA
SELEJTEZŐK A DÖNTŐRE

Brazília–Belgium (1. kiemelt)
Üzbegisztán–Szerbia (2.)
Ausztrália (3.)–Bosznia-Hercegovina
India–Olaszország (4.)
Németország (5.)–MAGYARORSZÁG
Svájc (6.)–Oroszország
Kazahsztán (7.)–az euro-afrikai zóna feljutója
Csehország (8.)–Hollandia
Kolumbia–Svédország (9.)
Ausztria (10.)–Chile
az euro-afrikai zóna feljutója–Kanada (11.)
Japán (12.)–Kína

 

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik