- Utolsó módosítás:
- 2010-02-08 00:05:37
Az első helyen kiemelt francia 7:5-re elvesztette az első szettet, ezután feladta a döntőt.
Bartoli sérülése miatt Rezai győzött Balin
A 10. helyen kiemelt francia Aravane Rezai nyerte meg a Bali szigetén rendezett 600 ezer dollár összdíjazású tenisz Bajnokok Tornáját, miután honfitársa, Marion Bartoli feladta ellene a döntőt. Rezai 7:5-re nyerte meg az első szettet, ezután lépett vissza combsérülése miatt első helyen kiemelt riválisa.
![]() |
| Aravane Rezai nyerte meg a Bajnokok Tornáját Balin (fotó: Reuters) |
Aravane Rezai karrierje legnagyobb sikerét aratva megnyerte a Balin rendezett kemény pályás viadalt, a Bajnokok Tornáját, miután a döntőben az első helyre rangsorolt Marion Bartoli az első szett után kénytelen volt feladni a mérkőzést.
Az első (s mint később kiderült, az egyetlen) játszmában Bartolinak szettlabdája is volt 5:3-as vezetésénél, Rezai azonban ezt hárította, és zsinórban négy gémet nyerve 7:5-re hozta az első szettet combsérülésével bajlódó honfitársa ellen. Bartoli nem is bírta folytatni, így Rezai kaparintotta meg a trófeát.
„Fantasztikus volt a fináléban játszani. Nagyon sajnálom Mariont, hogy ez történt vele. Szívesebben nyertem volna úgy, hogy az ellenfelem nem sérül le, de ilyen a tenisz. A bali emberek végig nagyon kedvesek voltak velem, nagyon jól éreztem magam az itt töltött idő folyamán" – nyilatkozta Rezai, aki a második tornagyőzelmét szerezte meg pályafutása során.
Az iráni származású francia teniszező bali menetelését éppen Czink Melinda ellen kezdte meg, akit a csoportmérkőzések első fordulójában 6:3, 7:5-re vert meg.
Az utóbbi időben – talán a kimerítő szezon miatt – többször is előfordult a teniszvilágban, hogy sérülés miatt korábban ért véget egy-egy mérkőzés. A dohai WTA-világbajnokságon Dinara Szafina, Viktorija Azarenka és Caroline Wozniacki sem tudta végigjátszani a meccsét, a bali tornát azonban az utolsó találkozóig elkerülték a sérülés miatt feladások.
| DÖNTŐ |
| Rezai (francia, 10.)–Bartoli (francia, 1.) 7:5-nél Bartoli feladta |
-
24 óra sport
-
Legolvasottabb
- 16:35 Liverpool: Aquilani Skrtel-kórban szenved, nem játszhat
- 16:30 Brazília: Ronaldinho kimaradt a selecao írek elleni keretéből
- 16:18 Juventus: Marcello Lippire szabnák az új irányítói struktúrát
- 16:16 Liverpool: mindkét fél cáfolja az indiai befektetők érkezését
- 16:00 FTC: Schembrivel közel a megegyezés, Radovicsot és Zivnyt tesztelik
- 15:50 Felkészülés: egy góllal kikapott a Videoton a kolozsváriaktól
- 15:28 DVTK: módosult a szerdai felkészülési mérkőzés időpontja
- 15:25 Portugália: edzőcseréből sosem elég, a Leixoesé a kilencedik
- 15:15 Vancouver 2010: valamennyi magyar doppingtesztje negatív
- 15:14 Nyíregyháza: három felkészülési mérkőzés szerepel a heti programban
- 14:57 Vízilabda: döntetlen született a Szolnok-Honvéd jótékonysági meccsen
- 14:49 Felkészülés: a Ferencváros és az Újpest is megnyerte mai meccsét
- 14:20 Ferencváros: valószínűleg eltört Dragóner Attila orra
- 14:10 Formula-1: három futamról hiányozhat két új istálló
- 14:07 Liverpool: India leggazdagabb embere megveheti a „vörösöket"

