Aus. Open: Nadal lesimázta; Seppi maratoni csatát nyert

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.19. 11:21
null
Rafael Nadal már a legjobb tizenhat között (Fotó: AFP)
Az ausztrál nemzetközi teniszbajnokság (Australian Open) ötödik játéknapjának eddigi legkiélezettebb találkozóját hozta Andreas Seppi és Ivo Karlovic összecsapása, amelyet az olasz kiválóság nyert meg maratoni hosszúságú, ötszettes csatában. A kiemeltek közül viszonylag simán ment tovább Grigor Dimitrov és Diego Schwartzman, míg a nőknél Elina Szvitolina és Magdaléna Rybáriková sem izzadt meg túlságosan. A világelső Rafael Nadal nem kis túlzással meg sem izzadt a bosnyák Damir Dzumhur ellen, a spanyol klasszis annyit adott ki magából, amennyi a háromszettes győzelemhez kellett.

 

Rafael Nadal az 550. mérkőzését játszotta kemény pályán, ami pedig ennek megünneplését illeti, Damir Dzumhur nem tanúsított nagy ellenállást. A bosnyák teniszező az első négy játékban csupán négy pontot tudott szerezni, így a világelső sima 6:1-gyel kezdte az első játszmát.

A spanyol klasszison ezúttal sem látszódott, hogy térdsérülése miatt kérdéses volt az indulása, igaz, Dzumhur ellen nem is kellett megerőltetnie magát: bár a bosnyák a második szettre feljavult – sőt, egyszer elvette Nadal adogatását –, ez sem állította meg Nadalt, aki a harmadik játszmát az elsőhöz hasonlóan tükörsimán nyerte. A világelső ellenfele a legjobb tizenhat között Diego Schwartzman lesz, aki az első játszma elvesztése után három sima szettel fordított Olekszandr Dolgopolov ellen.

Bár a szűkebb elitből már mindketten kicsúsztak, így is ínyencségnek számított Andreas Seppi és Ivo Karlovic mérkőzése, amelynek még az előzetes elvárásokat is sikerült felülmúlnia. Az első játszmát gyakorlatilag egyetlen megingás döntötte el, Karlovic két bréklabdát engedélyezett az olasznak, aki a másodikat kihasználva elvette ellenfele adogatójátékát, majd két sajátot hozva behúzta az első szettet.

Ezután gyakorlatilag „tie-break-parádé” következett, amiből az elsőt ugyan Seppi nyerte meg, a következő két játszmában viszont Karlovic bírta jobban a nyomást.

A döntő szett hihetetlenül szorosra sikeredett, 8:7-ig egyetlen bréklabda volt (még a 10. játékban), a végjátékban azonban Karlovic megingott, s Seppi 40:15-ről már nem engedte ki kezéből a gémet.

Az olasz a Nikoloz Baszilasvilit öt szettben felülmúló 23 éves Kyle Edmunddal mérkőzik meg a következő körben. Ha a brit teniszező Seppin is túljut, pályafutása legjobb GS-szerepléseként tüntetheti fel az ausztráliai tornát.

A harmadik helyen kiemelt Grigor Dimitrov szintúgy bejutott a legjobb 16 közé, a bolgár játékos 3 óra 4 perc alatt győzte le a 30. helyen rangsorolt orosz Andrej Rubljovot. A két teniszező Grand Slam-tornán legutóbb a US Openen találkozott, akkor a második fordulós meccsükön az orosz nyert. A 40 Celsius-fok fölötti hőmérséklet alaposan rányomta bélyegét az összecsapásra, amelyen a két játékos összesen 28 kettős hibát vétett.

Szoros küzdelmet hozott Pablo Carreno Busta és Gilles Müller meccse, a két kiemelt összecsapása végül a 10. helyen kiemelt spanyol sikerével zárult.

A hazai közönség előtt szereplő Nick Kyrgios négy játszmában legyőzte a 2008-ban döntős francia Jo-Wilfried Tsongát. A heves természetű 22 éves ausztrál játékos a negyedik szettben 5–2-es hátrányból fordította meg a rövidítést, s zárta le a 3 óra 17 perces összecsapást.

Továbbjutott a hatodik kiemelt horvát Marin Cilic is, aki az amerikai Ryan Harrisont győzte le három játszmában.

A nőknél a tizenöt és fél éves ukrán Marta Kosztyuk csodálatos menetelésének a 4. helyen kiemelt Elina Szvitolina vetett véget két könnyed játszmában, míg Magdaléna Rybáriková Katerina Bondarenkót intézte el.

Búcsúzott a hetedik helyen kiemelt lett Jelena Ostapenko, miután három játszmában kikapott az észt Anett Kontaveittől.

A nap utolsó egyes összecsapásán a másodikként rangsorolt dán Caroline Wozniacki biztosan nyert a holland Kiki Bertens ellen.

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (55 000 000 ausztrál dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES, 3. FORDULÓ

Edmund (brit)–Baszilasvili (grúz) 7:6, 3:6, 4:6, 6:0, 7:5
Carreno Busta (spanyol, 10.)–G. Müller (luxemburgi, 23.) 7:6, 4:6, 7:5, 7:5
Dimitrov (bolgár, 3.)–Rubljov (orosz, 30.) 6:3, 4:6, 6:4, 6:4
Seppi (olasz)–Karlovic (horvát) 6:3, 7:6, 6:7, 6:7, 9:7
Schwartzman (argentin, 24.)–Dolgopolov (ukrán) 6:7, 6:2, 6:3, 6:3
Nadal (spanyol, 1.)–Dzumhur (bosnyák, 28.) 6:1, 6:3, 6:1
Kyrgios (ausztrál, 17.)–Tsonga (francia, 15.) 7:6, 4:6, 7:6, 7:6
Cilic (horvát, 6.)–R. Harrison (amerikai) 7:6, 6:3, 7:6

NŐI EGYES, 3. FORDULÓ
Allertová (cseh)–Linette (lengyel) 6:1, 6:4
Martic (horvát)–Kumkhum (thaiföldi) 6:3, 3:6, 7:5
Mertens (belga)–Cornet (francia) 7:5, 6:4
Szvitolina (ukrán, 4.)–Kosztyuk (ukrán) 6:2, 6:2
Rybáriková (szlovák, 19.)–Bondarenko (ukrán) 7:5, 3:6, 6:1
Suárez Navarro (spanyol)–Kanepi (észt) 3:6, 6:1, 6:3
Kontaveit (észt, 32.)–Ostapenko (lett, 7.) 6:3, 1:6, 6:3
Wozniacki (dán, 2.)–Bertens (holland, 30.) 6:4, 6:3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik