Aus. Open: jöhet a 22. Federer–Wawrinka ütközet!

Vágólapra másolva!
2017.01.24. 11:06
null
Roger Federer nem adott esélyt Mischa Zverevnek (Fotó: AFP)
Az Ausztrál nemzetközi teniszbajnokság elődöntőjében Roger Federer (svájci, 17.) lesz Stan Wawrinka (svájci, 4.) ellenfele, miután a negyeddöntőben előbbi sem hibázott. A két svájci klasszisnak ez lesz a 22. egymás elleni ütközete.

 

Korábban beszámoltunk arról, hogy a negyeddöntőben Wawrinka 137 percig tartó mérkőzésen, három szettben nyert Jo-Wilfried Tsonga (francia, 12.) ellen. Federer még ennyi időt sem töltött a pályán (93 perc) a német Mischa Zverev ellen.

SZAVAZÁS

Férfi egyesben ki nyeri meg az Australian Opent?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Federer húsz perc alatt tett szert szettelőnyre, miközben német ellenfele egy játékot nyert meg. A második játszma kiegyenlítettebb volt, de hiába tartott 36 percig, az is az időnként legszebb napjaira emlékeztető játékot produkáló Federeré lett. Gyors volt a játék, sokat röptéztek a felek, majd a harmadik szett végjátékában Federer egy újabb brék után – ez már a hatodik volt a mérkőzésen – 5:2-nél a mérkőzésért adogatott: le is zárta a meccset.

Federer és Wawrinka versenyfutása elég egyoldalú: előbbi 18-szor, utóbbi háromszor nyert eddigi meccseiken. Wawrinka kizárólag salakon tudta legyőzni Federert: kétszer Monacóban, egyszer a Roland Garroson.

Federer tizenharmadik alkalommal jutott be az Australian Open elődöntőjébe, az elmúlt tizennégy évben. A kiválóság pályafutása során ötször jutott be a döntőbe, négyszer nyert, legutóbb 2010-ben. Azóta hatból ötször az elődöntő jelentette számára a végállomást.

A nőknél a felső ágon Venus Williams (amerikai, 13.) maradt versenyben kiemeltként, miután honfitársa, Coco Vandeweghe búcsúztatta Garbine Muguruzát (spanyol, 7.). A két amerikai egymással játszik az elődöntőben. A 36 éves, hétszeres GS-bajnok Venus Williams 14 év után került ismét a négy közé Melbourne-ben, és karrierje 21. GS-elődöntőjére készülhet. A profik 1967-es beengedése óta ő a legidősebb játékos, aki elődöntőt vívhat Ausztráliában.

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (50 000 000 ausztrál dollár, kemény pálya)

FÉRFI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
Federer (svájci, 17.)–M. Zverev (német) 6:1, 7:5, 6:2
Wawrinka (svájci, 4.)–Tsonga (francia, 12.) 7:6, 6:4, 6:3

NŐI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
Vandeweghe (amerikai)–Muguruza (spanyol, 7.) 6:4, 6:0
V. Williams (amerikai, 13.)–Pavljucsenkova (orosz, 24.) 6:4, 7:6

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik