Bondár Anna 64 perc alatt búcsúzott az Australian Opentől

HARMATH ÁKOSHARMATH ÁKOS
Vágólapra másolva!
2022.01.18. 03:18
null
Bondár Anna először szerepelhetett egy Grand Slam-torna főtábláján (Fotó: Getty Images)
A Melbourne-ban zajló Australian Open női egyesének első fordulójában kedd hajnalban pályafutása első GS-főtáblás mérkőzésén 64 perc alatt két sima szettben kikapott a világranglistán 92. helyet elfoglaló Bondár Anna, a torna 10. kiemeltjétől, a ranglista 11. helyén álló orosz Anasztaszija Pavljucsenkovától.

AUSTRALIAN OPEN (kemény pálya, 75 000 000 ausztrál dollár)
NŐI EGYES, 1. FORDULÓ
Bondár Anna–Anasztaszija Pavljucsenkova (orosz, 10.) 2:6, 1:6

Az élete első Grand Slam-torna-főtábláján szereplő 24 éves Bondár Anna számára közel sem alakult szerencsésen a női egyes múlt heti sorsolása, hiszen a rendkívül rutinos, 10. kiemelt orosz Anasztaszija Pavljucsenkova ellen mutatkozhatott be az Australian Openen.

Az 55. GS-tornáján szereplő 30 éves orosz ellen meglepően jól kezdett a magyar lány, hiszen az első játékban tartotta vele a lépést, sőt bréklabdához is jutott: legyünk azonban őszinték, ez sokkal inkább volt annak köszönhető, hogy ekkor egymás hibáiból éltek a felek. A bréklabda azonban észhez térítette az oroszt, miután hozta az adogatását, jóval kevesebbet rontott, míg Bondár sokat hibázva brékhátrányba került. Ezt már nem is tudta ledolgozni, pedig olykor szép pontokat csinált, ám az orosz 5:2-nél fogadóként két játszmalabdához jutott, amiből a másodikat kihasználva 35 perc alatt nyerte az első szettet.

A második még eddig sem tartott, fogadóként Bondár teljesítménye nem javult, sőt fogadóként az egész játszmában csupán négy pontot tudott gyűjteni, miközben a tavalyi Roland Garroson élete első GS-döntőjében szerepelt orosz minden rutinjával felvértezve gyakorlatilag a minimálisan szükséges erőfeszítést tette csak ki a pályára. Pavljucsenkovának a második játszmában mindössze két bréklabdára volt szüksége az üdvösséghez: Bondár második és harmadik adogatójátékánál mindkettőt meg is csinálta, majd 5:1-es vezetésénél semmire hozva a szerváját 64 perc alatt jutott a második fordulóba.

Bondár Anna első GS-főtáblás meccsén nem vallott szégyent, időnként szép pontokat szerzett az orosz ellen, ám a papírforma könyörtelenül beigazolódott, így búcsúzott az idei Australian Open egyeseitől az utolsó állva maradt magyar versenyző is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik