Aus. Open: óriási meccset megnyerve jutott Babos a második körbe

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.18. 11:58
null
Babos Tímea háromórás mérkőzésen győzött Melbourne-ben (Fotó: Action Images)
Óriásit küzdve, remek színvonalú és végig kiélezett mérkőzésen Babos Tímea 6:7, 7:5, 7:5-re legyőzte a brit Heather Watsont az Australian Open női egyesének nyitó körében, így bejutott a második fordulóba. Novak Djokovics 1:57 órát, Roger Federer 75 percet töltött a pályán.

SZAVAZÁS

Ki nyeri az Australian Open férfi egyesét?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Két ismerős játékos találkozott egymással, hiszen Babos juniorkorában többször párosozott együtt a Guernsey szigetén született lánnyal, akivel 2009-ben döntőbe jutott a Roland Garroson.

NAGYON AKART
„Rettenetesen boldog vagyok, hatalmas meccs volt! Nagyon örülök a győzelemnek! Az első szett simán lehetett volna az enyém is, az elején sok lehetőségem volt. De elszúrtam az esélyeimet…Aztán visszaküzdöttem magam, 4:4-nél pedig ismét le kellett volna brékelnem az ellenfelemet. Aztán el is ment az első szett. Úgy gondolom, hogy a második játszmában kevesebb esélyem volt Watson szervájánál, de tartottam magam, próbálkoztam. Aztán az ellenfelem a meccsért adogatott, de akkor egy agresszív fogadógémmel sikerült visszabrékelnem. Nagyon-nagyon küzdöttem, és akartam! A döntő szettben végig én vezetettem, de mindig visszajött. Amikor 4:2 után adogatottam, akkor én hibáztam. De amikor a meccsért adogattam, akkor Watson játszott jól. Ami pozitívum, hogy utána nem roppantam meg, hanem akartam és csináltam tovább. Ennek meg is lett az eredménye! Ami érdekes: 6:5-nél ütöttem egy tenyeres nyerő ritörnt, illetve feljöttem egyszer a hálóhoz. Az utolsó két pont egy tenyeres nyerő, majd egy fonák egyenes nyerő volt. Ezeket nagyon sokat gyakoroltuk a felkészülés alatt. Elképesztő, hogy így tudtam befejezni a mérkőzést! Nagyon, nagyon boldog vagyok!” – mondta Babos honlapjának, a babostimea.hu-nak.

Watson gyors brékkel kezdett a mérkőzésen, aminek következtében el is húzott 3:0-ra, ám a játszma a folytatásban korántsem alakult olyan simán, ahogy elkezdődött. A negyedik játékban Babos két bréklabdát is hárított, ezzel pedig meg kezdte a felzárkózását, nem sokkal később már 3:3-at mutatott az eredményjelző.

Sőt, 4:4-nél Babos előtt volt a lehetőség, hogy elvegye ellenfele adogatását, ám a brit a másodikat is hárította egy 23 ütésből álló menet végén. 5:4-nél egy különleges szituációt láthattak a nézők: Watson 40:30-nál challenge-et akart kérni, de – talán a melbourne-i napsütés következtében – a technika megadta magát, így egyenes út vezetett a rövidítésig. A tie-breakben 4–3-ra még Babos vezetett, a folytatásban viszont 23 éves riválisa négy pontot is nyert sorozatban, ezzel 70 perc után elvitte az első szettet. 6:7

A második játszma is kifejezetten szorosan alakult, ezúttal Watson „üldözte” Babost, ám a britnek rendre sikerült egyenlíteni, és 4:4-nél egy 40 ütéses poén után 30:0-hoz jutott, amit ki is használt. A brit a meccsért szerválhatott, de a magyar lány óriási erőket mozgósított meg a következő játékban az első szerváját nem találó Watson ellen, és nem hagyta véget érni a mérkőzést, visszabrékelt. Gyorsan megváltozott a játék képe, Babos átvette az irányítást, és hozta a következő játékot – 7:6, egyenlítés! Watson két pontra volt a meccs megnyerésétől, az ezt követő 16 labdamenet során viszont 2/14-es összeomlást produkált. 6:7, 7:5

Babos: Még most is remegek az utolsó két pont miatt (az interjút Siklós Erik készítette)

Babos nagyon határozottan adogatott, remekül jöttek az első szervái, aminek nagy részét meg is nyerte, ellépett 4:2-re, Watson brékelt, de a soproni lány is újra – ez volt az a pont, ahol a BBC tudósítása megjegyezte, a meccsen több fordulat van, mint egy hullámvasúton. Hiába azonban az 5:3-as előny, Watson újra kiegyenlített.

Babos várhatta nyugodtabban a végjátékot, Watsonnak továbbra sem jöttek az első adogatásai, 6:5-nél pedig tényleg a legjobbját nyújtotta, és három kiváló nyerővel befejezte a meccset. 6:7, 7:5, 7:5

Babos Tímea – negyedik nekifutásra – életében először főtáblás mérkőzést nyert az Australian Openen!

A magyar lány a második fordulóban a 12. helyen kiemelt, 18 éves svájci Belinda Benciccsel találkozik.

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (19.703.000 ausztrál dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES, 1. FORDULÓ
(FELSŐ ÁG, ÁGRAJZ SZERINT)
Djokovics (szerb, 1.)–Csung Hjeon (dél-koreai) 6:3, 6:2, 6:4
Halys (francia)–Dodig (horvát) 6:4, 6:7, 6:4, 7:5
Kudla (amerikai)–Krajinovics (szerb) 6:2, 6:1-nél Krajinovics feladta
Seppi (olasz, 28.)–Gabasvili (orosz) 3:6, 7:6, 6:4, 7:6
Delbonis (argentin)–Karlovic (horvát, 22.) 7:6, 6:4, 2:1-nél Karlovic feladta
Olivo (argentin)–Vesely (cseh) 7:6, 2:6, 1:6, 6:4, 6:4
Donszkoj (orosz)–Cervantes-Huegún (spanyol) 6:4, 3:6, 6:1, 6:4
Simon (francia, 14.)–Pospísil (cseh) 6:7, 6:3, 6:2, 6:4
Tsonga (francia, 9.)–Bagdatisz (ciprusi) 6:4, 4:6, 6:4, 6:2
Jasika (ausztrál)–Marcsenko (ukrán) 6:4, 3:6, 6:0, 6:4
Herbert (francia)–Andújar (spanyol) 5:7, 6:4, 7:6, 6:2
Rubin (amerikai)–Paire (francia, 17.) 7:6, 7:6, 7:6
García-López (spanyol, 26.)–Mathieu (francia) 6:4, 6:4, 6:4
Brands (német)–Estrella (dominikai köztársaságbeli) 6:4, 7:6, 4:6, 6:1
Krajicek (amerikai)–Vu Di (kínai) 6:4, 6:1, 6:3
Nisikori (japán, 7.)–Kohlschreiber (német) 6:4, 6:3, 6:3
Federer (svájci, 3.)–Baszilasvili (grúz) 6:2, 6:1, 6:2
Dolgopolov (ukrán)–Berankis (litván) 6:1, 3:6, 6:4, 6:2
Trungelliti (argentin)–Kovalík (szlovák) 6:4, 7:6, 7:5
Dimitrov (bolgár, 27.)–Lorenzi (olasz) 6:3, 7:6, 6:3
Thiem (osztrák, 19.)–L. Mayer (argentin) 6:2, 7:6, 4:6, 7:6
Almagro (spanyol)–Benneteau (francia) 6:3, 6:7, 6:3, 7:6
Dzumhur (bosnyák)–Edmund (brit) 1:6, 7:6, 4:6, 6:3, 6:1
Goffin (belga, 15.)–Sztahovszkij (ukrán) 3:6, 6:3, 6:4, 6:4
Cilic (horvát, 12.)–De Bakker (holland) 6:7, 7:5, 6:2, 6:4
Ramos (spanyol)–Coric (horvát) 6:2, 6:2, 6:3
Lajovics (szerb)–Querrey (amerikai) 6:7, 4:6, 6:4, 6:2-nél Querrey feladta
Bautista-Agut (spanyol, 24.)–Klizan (szlovák) 6:2, 6:3, 4:6, 2:6, 6:2
Kyrgios (ausztrál, 29.)–Carreno-Busta (spanyol) 6:2, 7:5, 6:2
Cuevas (uruguayi)–Nisioka (japán) 7:6, 6:1, 6:4
Basic (bosnyák)–Haase (holland) 7:6, 6:4, 6:4
Berdych (cseh, 6.)–Bhambri (indiai) 7:5, 6:1, 6:2
A 2. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA (FELSŐ ÁG, ÁGRAJZ SZERINT)
Djokovics (szerb, 1.)–Halys (francia)
Kudla (amerikai)–Seppi (olasz, 28.)
Delbonis (argentin)–Olivo (argentin)
Donszkoj (orosz)–Simon (francia, 14.)
Tsonga (francia, 9.)–Jasika (ausztrál)
Herbert (francia)–Rubin (amerikai)
García-López (spanyol, 26.)–Brands (német)
Krajicek (amerikai)–Nisikori (japán, 7.)
Federer (svájci, 3.)–Dolgopolov (ukrán)
Trungelliti (argentin)–Dimitrov (bolgár, 27.)
Thiem (osztrák, 19.)–Almagro (spanyol)
Dzumhur (bosnyák)–Goffin (belga, 15.)
Cilic (horvát, 12.)–Ramos (spanyol)
Lajovics (szerb)–Bautista-Agut (spanyol, 24.)
Kyrgios (ausztrál, 29.)–Cuevas (uruguayi)
Basic (bosnyák)–Berdych (cseh, 6.)

NŐI EGYES, 1. FORDULÓ (FELSŐ ÁG, ÁGRAJZ SZERINT)
S. Williams (amerikai, 1.)–Giorgi (olasz) 6:4, 7:5
Hszie Szu-vej (tajvani)–Osztyapenko (orosz) 3:6, 7:5, 6:1
Konjuh (horvát)–U. Radwanska (lengyel) 0:6, 6:4, 6:3
Kaszatkina (orosz)–Schmiedlová (szlovák, 27.) 6:3, 6:3
Gaszparjan (orosz)–Errani (olasz, 17.) 1:6, 7:5, 6:1
Nara (japán)–Dodin (francia) 7:6, 6:2
Han Hszin-jün (kínai)–Duque Marino (kolumbiai) 6:2, 2:1-nél Duque Marino feladta
Putyinceva (kazah)–Wozniacki (dán, 16.) 1:6, 7:6, 6:4
Bencic (svájci, 12.)–Riske (amerikai) 6:4, 6:3
Babos (magyar)–Watson (brit) 6:7, 7:5, 7:5
K. Bondarenko (ukrán)–Tomljanovic (horvát) 7:6, 6:3
Kuznyecova (orosz, 23.)–Hantuchová (szlovák) 6:0, 6:2
Davis (amerikai)–Pavljucsenkova (orosz, 26.) 1:6, 6:3, 6:4
Rybariková (szlovák)–Wickmayer (belga) 3:6, 6:3, 7:5
Szasznovics (fehérorosz)–Rogyina (orosz) 6:3, 7:6
Sarapova (orosz, 5.)–Hibino (japán) 6:1, 6:3
A. Radwanska (lengyel, 4.)–McHale (amerikai) 6:2, 6:3
Bouchard (kanadai)–Krunics (szerb) 6:3, 6:4
Puig (Puerto Ricó-i)–Linette (lengyel) 6:3, 6:0
Kr. Plísková (cseh)–Stosur (ausztrál, 25.) 6:4, 7:5
Vang Csiang (kínai)–Stephens (amerikai, 24.) 6:3, 6:3
Friedsam (német)–Domínguez-Lino (spanyol) 7:6, 2:6, 6:1
Falconi (amerikai)–Tatishvili (amerikai) 6:4, 3:6, 8:6
Vinci (olasz)–Paszek (osztrák) 6:4, 6:2
Suárez-Navarro (spanyol, 10.)–Golubic (svájci) 7:5, 6:4
Szakkari (görög)–Vang Ja-fan (kínai) 6:4, 1:6, 6:3
Niculescu (román)–Pereira (brazil) 6:2, 6:1
J. Kulikova (orosz)–Petkovic (német, 22.) 7:5, 6:4
Mladenovic (francia, 28.)–Cibulková (szlovák) 6:3, 6:4
Gibbs (amerikai)–Koukalová (cseh) 6:2, 2:6, 6:1
Gavrilova (orosz)–Hradecká (cseh) 7:6, 6:4
Kvitová (cseh, 6.)–Kumkhum (thaiföldi) 6:3, 6:1

A 2. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA (FELSŐ ÁG, ÁGRAJZ SZERINT)
S. Williams (amerikai, 1.)–Hszie Szu-vej (tajvani)
Konjuh (horvát)–Kaszatkina (orosz)
Gaszparjan (orosz)–Nara (japán)
Han Hszin-jün (kínai)–Putyinceva (kazah)
Bencic (svájci, 12.)–Babos (magyar)
K. Bondarenko (ukrán)–Kuznyecova (orosz, 23.)
Davis (amerikai)–Rybariková (szlovák)
Szasznovics (fehérorosz)–Sarapova (orosz, 5.)
A. Radwanska (lengyel, 4.)–Bouchard (kanadai)
Puig (Puerto Ricó-i)–Kr. Plísková (cseh)
Vang Csiang (kínai)–Friedsam (német)
Falconi (amerikai)–Vinci (olasz)
Suárez-Navarro (spanyol, 10.)–Szakkari (görög)
Niculescu (román)–J. Kulikova (orosz)
Mladenovic (francia, 28.)–Gibbs (amerikai)
Gavrilova (orosz)–Kvitová (cseh, 6.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik